Ijesztően kevés az országban a diplomás fiatal Felsőoktatás
Eduline

Ijesztően kevés az országban a diplomás fiatal

Az OECD-országok körében csak Olaszország és Mexikó áll Magyarország mögött a fiatal diplomások arányát tekintve – derül ki egy nemrégiben nyilvánosságra került jelentésből.

A Népszava azt írja, az OECD idei Oktatási körkép kiadványában fellelhető adatok szerint a magyar 25-34 évesek körében mindössze 30 százalékot tett ki a diplomások aránya 2016-ban, ami nemcsak az OECD 43 százalékos átlagától, de a régiós teljesítményektől is messze van: az EU-átlag 40 százalék. A legtöbb fiatal diplomás Koreában (a 25-34 évesek 70 százaléka), Kanadában (61 százalék) és Japánban (60 százalék) van.

A lap szerint a hazai eredmények egyértelműen összefüggésbe hozhatók azzal, hogy Magyarország a GDP-jének jelentősen kisebb hányadát, 1,6 százalékát költi felsőoktatásra az OECD 3,1 százalékos átlagához képest, továbbá az oktatói fizetések is messze elmaradnak az átlagostól.

Az eredmények már csak azért is lehangolóak, mert a diplomások átlagkeresete hazánkban – ugyancsak az OECD adatai szerint – a kétszeresét teszi ki az érettségivel rendelkezők átlagkeresetének, ráadásul, mint arról nemrégiben Palkovics László oktatási államtitkár is beszámolt, a diplomások között nagyon alacsony a munkanélküliek aránya.

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők Közoktatás Kurucz Tünde

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők

Középfokú, technikusi képzettséggel, Pedagógus I. kategóriában, bruttó 654 ezres óvodapedagógusként is kezdhetnek az óvodai nevelők – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére küldött válaszából. Ehhez képest a frissen végzett diplomás óvodapedagógusok gyakornokként állhatnak munkába, ha nem volt korábban legalább 6 éves munkaviszonyuk.