A tanulmányi ösztöndíj terhére emeli saját "fizetését" a HÖK a SOTE orvosi karán Felsőoktatás
Eduline

A tanulmányi ösztöndíj terhére emeli saját "fizetését" a HÖK a SOTE orvosi karán

A tanulmányi ösztöndíj terhére emeli a közéleti ösztöndíjak összegét a Semmelweis Egyetem orvostudományi karának hallgatói önkormányzata. A dékán arra kérte a HÖK-ösöket, gondolják át a döntést.

Az Átlátszó Oktatás idéz abból a levélből, amelyet Hunyady László, az SE orvosi karának dékánja címzett a hallgatóknak. Ebben az áll hogy a HÖK Részönkormányzati Elnöksége 2/2018. (III. 02.) határozatában azt javasolta, hogy a 2017/2018-as tanév II. félévére a közéleti ösztöndíj összegét a tanulmányi ösztöndíj terhére emeljék meg.

A HÖK-ösök közéleti ösztöndíjat kapnak munkájukért - vagyis ez a "fizetésük".

A közéleti ösztöndíj emelését maga a dékán is problémásnak találja, többek között azért, mert a HÖK-tisztségviselők ösztöndíjait a munkavállalói alapbérhez igazítják, ez pedig azt jelenti, hogy évről évre azzal együtt növekedni fog, és ezt a növekedést is a hallgatói ösztöndíjakból fogják levonni – legalábbis más forrást nem lát erre.

Az is aggályos, hogy a tanulmányi ösztöndíjat egy HÖK-elnökségi határozat ilyen mértékben módosíthatja, főleg arra tekintettel, hogy már javában zajlik a II. félév, amiben már alkalmaznák is a meghozott döntést, a hallgatók márciusra már csökkentett ösztöndíjat kaptak.

A dékán hozzátette, hogy a döntés a törvényi feltételeknek megfelel, így jogi kifogást nem tud ellene tenni, sőt mivel a döntésről szóló tájékoztatást csak 4 nappal a kiutalások előtt kapta meg, egyeztetni sem tudott a HÖK-kel, de levelében arra kérte őket, hogy gondolják át a döntésüket.

Siralmas ösztöndíjhelyzet: bajban az egyetemisták, tíz éve nem emelkedtek az ösztöndíjak

Évről évre egyre komolyabb anyagi problémákkal küzdenek az egyetemisták és főiskolások: miközben a kiadásaik az albérletpiac robbanása miatt meredeken emelkednek, addig a tanulmányi ösztöndíj összege tíz éve változatlan, a minimumösszeg lassan már egy Budapest-Debrecen retúrjegyre sem elég. A problémát évek óta maga előtt görgeti a kormány.

Szó sincs már romkocsmában merengő egyetemistákról, egyre többen dolgoznak

Végérvényesen eltűntek a "romkocsmák félhomályában merengő" hallgatók az egyetemekről - egyre többen dolgoznak az előadások és szemináriumok mellett, megélhetési problémáik miatt sokan napi hat-nyolc órás műszakot vállalnak. Nem véletlenül: a ösztöndíjak összegén tizenegy éve egy forintot sem emeltek, havi 10-20 ezer forintból pedig még a kollégisták sem tudnak megélni.

Hány percet telefonozhat, tabletezhet egy gyerek naponta? Campus life Kurucz Tünde

Hány percet telefonozhat, tabletezhet egy gyerek naponta?

Milyen hosszú távú következménye lehet, ha egy kisgyerek túl sokat van az online térben? Mikor lehet okoseszközt adni először a gyerek kezébe? Hogyan lehet kimozdítani a legkisebbeket a való világba? Dr. Konok Verával, az Alfa Generáció Labor vezetőjével és társalapítójával beszélgettünk.