Öt dolog, amivel túl lehet élni ezt a vizsgaidőszakot is Felsőoktatás
Eduline

Öt dolog, amivel túl lehet élni ezt a vizsgaidőszakot is

Már napok óta a félévi vizsgákra készültök, de egyre nehezebben bírjátok a folyamatos magolást? Íme pár tipp a vizsgaidőszakra.

Bár banálisan hangzik, de működik: ha nem tudjátok rászánni magatokat a tanulásra, a legkönnyebb anyaggal kezdjetek. Ezzel legalább belerázódtok a magolásba és még sikerélményetek is lesz.

Kutatások bizonyítják, hogy könnyebb megjegyezni úgy dolgokat, ha külső ingerekhez kötöd őket. Az illatok például remek eszközök. Ha befújjátok egy illattal azt a helyet, ahol tanultok, majd ugyanezt használjátok a vizsga helyszínén is, könnyebben elő tudjátok hívni az információkat, amiket megtanultatok.

Jegyzeteljetek kézzel – ez állítólag javítja a memóriát, könnyebb arra emlékezni, amit a saját kézírásotokkal láttatok. De használhattok sorkiemelőt is, de tényleg csak a lényeget aláhúzva.

Szintén közhely, de aludjatok. Legalább napi 7 órát. Ezzel csökken ugyanis a szorongás és jobb lesz a teljesítőképességetek is. Erről bővebben itt olvashattok.

Iktassátok ki a Facebookot, Twittert, Instagramot. Nem kell megnézni a századik cuki macskás videót és nem maradtok le semmilyen nagy horderejű dologról se. Este, ha már az aznapra kitűzött célt elértétek, megjutalmazhatjátok magatokat egy kis internetezéssel.

„Vagy most fogunk össze, vagy szépen végignézzük, ahogy az egész rendszer leomlik” – óriási a sztrájkhajlandóság a pedagógusok között Közoktatás Palotás Zsuzsanna

„Vagy most fogunk össze, vagy szépen végignézzük, ahogy az egész rendszer leomlik” – óriási a sztrájkhajlandóság a pedagógusok között

A 2026-os béremelési tervezet hiányosságai és a rendszerben meglévő igazságtalanságok miatt mára már több mint 2400 oktatási dolgozó jelezte részvételi szándékát egy kétórás figyelmeztető sztrájkban a PDSZ felmérése alapján. A sztrájk nem csupán a bérekért folyna: a pedagógusok, segítő és technikai dolgozók szerint a rendszer működőképessége forog kockán.