Olyan jól sikerült a szakdolgozati munkája, hogy feljelentette érte a debreceni közlekedési társaság Felsőoktatás
Eduline

Olyan jól sikerült a szakdolgozati munkája, hogy feljelentette érte a debreceni közlekedési társaság

A Debreceni Menetrend hiánypótló alkalmazás volt az ország második legnagyobb városában, de a helyi közlekedési vállalatnak nem tetszett a diplomamunka.

A debreceni közlekedési társaság feljelentése miatt leállt a valós idejű útvonaltervezés a legnépszerűbb debreceni menetrend mobilalkalmazásban - írja a Járókelő blog.

Az alkalmazást Szincsák Tamás, helyi szoftverfejlesztő készítette, aki megelégelte, hogy csak a megállókban és PDF-ekben lehet tájékozódni a helyi menetrendről.

„A fejlesztést kezdetben a szakdolgozatom keretében végeztem, majd TDK munkaként folytattam, de az egyetem után is folyamatosan továbbfejlesztettem az alkalmazást, főként a felhasználói visszajelzésekre és igényekre koncentrálva” - mondt a blognak a fejlesztő.

Az alkalmazás népszerű volt, több tízezren töltötték le. Ennek ellenére a DKV Zrt. feljenentést tett, mert szerintük jogsértést követ el a fejlesztő azzal, hogy engedély nélkül újraközli az adataikat. Az app ugyanis annyira fejlett volt már, hogy a járművek rendszámát és típusát is kijelezte, pont mint a BKK Futár Budapesten.

 

Véget ért a magyarérettségi, érkezünk a nem hivatalos megoldásokkal - kövessétek az eseményeket az Eduline-on Érettségi-felvételi Székács Linda

Véget ért a magyarérettségi, érkezünk a nem hivatalos megoldásokkal - kövessétek az eseményeket az Eduline-on

Elkezdődött a 2025-ös tavasz érettségi időszak, idén több mint 142 ezren vizsgáznak valamilyen tantárgyból. Az első kötelező tantárgyból, vagyis magyarból hétfőn középszinten 77 972 fő, emelt szinten pedig 2278 tanuló ad számot tudásáról. Folyamatosan frissülő tudósításunkban minden fontos infót megtaláltok, a vizsga után pedig jövünk a nem hivatalos megoldásokkal! A magyarérettségi nap szakmai támogatását köszönjük a Budapesti Metropolitan Egyetemnek.