#szakdolgozat

Felsőoktatás Székács Linda

Négy ingyenes plágiumkereső, hogy ti sose keveredjetek plágiumbotrányba

Bukott már bele plágiumbotrányba köztársasági elnök, ért plágiumvád tankerületi igazgatót, és a Harvard korábbi elnöke, Claudine Gray is részben azért mondott le a pozíciójáról, mert vélhetően több esetben is plagizált a tudományos munkáiban. Hogy veletek ilyesmi se most, se a későbbi karrieretekben ne forduljon elő, ajánlunk néhány szuper plágiumszűrőt, amikkel ellenőrizhetitek az egyetemi dolgozataitok, tudományos munkáitok és a szakdolgozatotok is.

„A plusz egy év óvoda nem halogatás, hanem megelőzés” – szakértők mondták el a véleményüket a túl korai beiskolázásról Közoktatás Fuchs Viktória

„A plusz egy év óvoda nem halogatás, hanem megelőzés” – szakértők mondták el a véleményüket a túl korai beiskolázásról

Az iskolák nagy részében nincs elég idő, energia és szakember arra, hogy a problémákkal küzdő kisgyerekekkel egyénileg foglalkozzanak. Aki az iskolakezdés során lemarad, azt gyakran később is kudarcok érhetik, ami meghatározza a későbbi iskolai előmenetelét és önmagáról alkotott képét.