Nincs nyelvvizsgád? Lehetsz még miniszterelnök – 5 magyar politikus nyelvvizsga nélkül Felsőoktatás
Eduline

Nincs nyelvvizsgád? Lehetsz még miniszterelnök – 5 magyar politikus nyelvvizsga nélkül

Hamarosan jön az újabb szigorítás, és már a mesterképzésekre jelentkezéskor is nézni fogják a nyelvvizsga meglétét, miközben még mindig sok diploma ragad bent az egyetemeken, főiskolákon a papír hiányában. A parlamenti képviselők körében sem túl rózsás a helyzet, a többségüknek ugyanis nincs nyelvvizsgája, de úgy tűnik, hogy ez a politikában nem gátja a karriernek.

Minden képviselői frakcióban kisebbségben vannak a nyelvvizsgával bírók, kivéve az LMP-t, ott mindenkinek van ilyen papírja – igaz könnyű nekik, mindössze öten vannak. Összeszedtünk néhány ismert politikust, akinek még nem sikerült letennie a nyelvvizsgát. Magyar politikusok diploma nélkül: egyetemi végzettség nem kell a karrierhez?

Kunhalmi Ágnes az MSZP budapesti elnöke augusztusban próbálkozott az angol középfok írásbeli vizsgájával, sikertelenül. Így a diplomáját sem kaphatja meg a Szegedi Tudományegyetem kommunikáció szakán.

Tállai András fideszes képviselőt nemrég nevezték ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal élére, és nem mellesleg ő a nemzetgazdasági tárca miniszterhelyettese is. Nyelvvizsgája azonban nincs, ahogy a NAV-elnöki székében korábban helyet foglaló Vida Ildikónak sem.

Harrach Péter a KDNP frakcióvezetője, országosan ismert politikus, ám nyelvvizsgája a parlament által közölt életrajza alapján neki sincs.

Miniszterelnökségig is lehet vinni nyelvvizsga nélkül, erre élő példa Gyurcsány Ferenc, aki a mai napig nem szerzett papírt nyelvtudásáról.

Bár Orbán Viktor annak idején Nagy-Britanniában is tanult, így minden bizonnyal jól beszél angolul, papírt erről mégsem szerzett – legalábbis életrajzában nem tüntette ezt fel.

„Nem lehet azonnal bevágni az egyest, ha valaki nem tud kötelet mászni” – a differenciálásban hisz az 50 éve tanító testneveléstanár Közoktatás Palotás Zsuzsanna

„Nem lehet azonnal bevágni az egyest, ha valaki nem tud kötelet mászni” – a differenciálásban hisz az 50 éve tanító testneveléstanár

Kevés a tornaterem, feszesek a 45 perces órák, a gyerekek pedig egyre eltérőbb fizikai állapotban vannak. Varga András karrierje során sok mindent látott és a mai napig a tudatos tervezésben és a differenciálásban hisz. Szerinte azokat a gyerekeket is lehet motiválni, akik sorra hozzák a felmentéseket és mindenkivel meg lehet szerettetni a sportot.