Megéri a mesterképzés: ennyivel többet kereshettek vele Felsőoktatás
Eduline

Megéri a mesterképzés: ennyivel többet kereshettek vele

Osztatlan egyetemi képzéssel és mesterszakos végzettséggel érhető el a legmagasabba bér. A mesterszakot is végzettek átlagosan 25 ezer forinttal keresnek többet az alapszakot végzetteknél – derül ki a Frissdiplomások 2014 tanulmányból.

 

Az MA-n vagy Msc-n végzett frissdiplomások nettó átlagbére 190 ezer forint – ez derül ki a Diplomás Pályakövető Rendszer nemrég kiadott tanulmányából.

Az osztott mesterszakon végzettek bérénél kisebb jövedelemre számíthatnak azok, akik alapszakot végeztek: a tanulmány szerint az ő nettó átlagbérük 165,5 ezer forint. Az osztatlan mesterképzésben végzett frissdiplomások közel 185 ezer forint nettóra számíthatnak.

A tanulmány szerint a jövedelemre vonatkozó visszajelzések alapján látszik, ahogyan a frissdiplomások fizetése a végzés évétől távolodva fokozatosan növekszik. Mindez a már eleve az országos átlagot meghaladó jövedelmi szint mellett megerősíti a diploma kedvező munkaerő-piaci megtérülését.

A tanulmányban szereplő adatokat önbevalláson alapulnak, és csak az itthon dolgozó frissdiplomásokra vonatkoznak.

Kiderült, hány elsősnek kellett idén évet ismételnie Közoktatás Kurucz Tünde

Kiderült, hány elsősnek kellett idén évet ismételnie

Még mindig toronymagasan elsőben a legnagyobb az évismétlők aránya – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére megküldött adataiból, ugyanis az elmúlt tanév végén százból továbbra is mintegy öt olyan gyerek volt, akiknek idén újra kell járniuk az első osztályt. Rajtuk kívül ötödikben és hetedikben is magas volt a bukási arány.