Lemondott a közszolgálati egyetem rektora Felsőoktatás
Eduline

Lemondott a közszolgálati egyetem rektora

Augusztus 31-ei határidővel benyújtotta lemondását Patyi András a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) rektori vezetői megbízásáról - közölte az egyetem a honlapján.

A közlemény szerint Patyi András a fenntartói testület múlt pénteki ülésén adta be lemondását, és kérte a testületet, hogy kezdeményezze Áder János köztársasági elnöknél a rektori megbízatás alóli felmentését. A testület a lemondást tudomásul vette és egyben döntött az új intézményvezetői pályázat kiírásáról. Az új rektorról az egyetem szenátusa véleményezését követően szintén a testület dönt augusztus közepén.

Patyi András oktatói munkáját intézetvezető egyetemi tanárként továbbra is a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen folytatja - tették hozzá.

Patyi András 2012. január 1-je óta vezeti az egyetemet. Aktívan részt vett az NKE létrehozásában, az egyetemi integráció megvalósításában és a Ludovika Egyetemi Campus megvalósításában. Második rektori ciklusára 2016 őszén kapott bizalmat az NKE szenátusától.

Változás a közszolgálati egyetemen: a Miniszterelnökséget vezető miniszterhez kerülhet az irányítás

A Miniszterelnökséget vezető miniszterhez kerül a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) irányítása egy az Országgyűlésnek benyújtott javaslat alapján. A fideszes Gulyás Gergely és Dunai Mónika által benyújtott előterjesztés indoklásában felidézték: a jelenlegi szabályozás az NKE fenntartójának a közigazgatás-fejlesztésért felelős miniszter, az igazságügyért, a honvédelemért, valamint a rendészetért felelős miniszter részvételével működő Fenntartói Testületet jelöli meg, amely a négy tag egyhangú igen szavazatával hoz döntést.

„A plusz egy év óvoda nem halogatás, hanem megelőzés” – szakértők mondták el a véleményüket a túl korai beiskolázásról Közoktatás Fuchs Viktória

„A plusz egy év óvoda nem halogatás, hanem megelőzés” – szakértők mondták el a véleményüket a túl korai beiskolázásról

Az iskolák nagy részében nincs elég idő, energia és szakember arra, hogy a problémákkal küzdő kisgyerekekkel egyénileg foglalkozzanak. Aki az iskolakezdés során lemarad, azt gyakran később is kudarcok érhetik, ami meghatározza a későbbi iskolai előmenetelét és önmagáról alkotott képét.