2012. április. 04. 14:10 eduline/mti Utolsó frissítés: 2012. április. 04. 14:09 Felsőoktatás

Kikérik Orbán diplomamunkáját az ELTE jogi karáról

A Miniszterelnökség a sajtóból értesült arról, hogy nem adták ki az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának könyvtárában...

A Miniszterelnökség a sajtóból értesült arról, hogy nem adták ki az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának könyvtárában Orbán Viktor kormányfő diplomamunkáját. Az ügyben Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője intézkedik, és még szerdán felveszi a kapcsolatot a jogi kar dékánjával, hogy bocsássa rendelkezésére a dolgozatot - közölte a miniszterelnök sajtóstábjának vezetője. Havasi Bertalan hozzátette, "ezt követően az önök számára is hozzáférhetővé fogjuk tenni" a diplomamunkát.

Politikusok szakdolgozatainak felkutatásáról cikkeztek a szerdai napilapok: a Magyar Nemzet szerint lavinát indított el a hétfőn lemondott államfő, Schmitt Pál kisdoktorija, a Magyar Hírlap szerint Gyurcsány Ferenc volt szocialista kormányfő szakdolgozata is érdekes lehet, a Népszabadság pedig Orbán Viktor szakdolgozatát próbálta sikertelenül fellelni az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar könyvtárában.

A Népszabadság utóbbival kapcsolatban azt írta: a könyvtári dolgozók tájékoztatása szerint a szöveg dékáni utasításra nem adható ki. A lap információi szerint az egyetem megkereste Péterfalvi Attilát, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság vezetőjét, aki levelében megerősítette: az egyetemnek joga van a dolgozat nyilvánosságának korlátozásához.

„Nem lehet azonnal bevágni az egyest, ha valaki nem tud kötelet mászni” – a differenciálásban hisz az 50 éve tanító testneveléstanár Közoktatás Palotás Zsuzsanna

„Nem lehet azonnal bevágni az egyest, ha valaki nem tud kötelet mászni” – a differenciálásban hisz az 50 éve tanító testneveléstanár

Kevés a tornaterem, feszesek a 45 perces órák, a gyerekek pedig egyre eltérőbb fizikai állapotban vannak. Varga András karrierje során sok mindent látott és a mai napig a tudatos tervezésben és a differenciálásban hisz. Szerinte azokat a gyerekeket is lehet motiválni, akik sorra hozzák a felmentéseket és mindenkivel meg lehet szerettetni a sportot.