Itt a legjobban fizető diákmunka: 2300 forint óránként Felsőoktatás
Eduline

Itt a legjobban fizető diákmunka: 2300 forint óránként

Na, megint kiket fizetnek meg jól? Ki nem találnátok.

Bizony, az informatikusokat. Mármint azokat, akik később informatikusok lesznek, most még csak főiskolára járnak.

A hvg.hu szerint már akkora az IT-szakemberek hiánya a piacon, hogy diákokat kezdenek el foglalkoztatni a cégek busás, akár 2300 forintos órabérrel. Ráadásul ebben a szektorban pont a nyári diákmunkák végeztével, szeptembertől keresik a hallgatókat.

A gyorstalpaló oktatások is beindultak a hiány miatt. Erről bővebben itt írtunk.

A legnagyobb hiányszakmák között található a fejlesztő, főként JAVA, .Net és PHP területeken. Időszakosan a mobilfejlesztők keresése kerül előtérbe, de a frontend, backend szakemberek is óriási népszerűségnek örvendenek - írja a portál.

A diákok számára ez óriási lehetőség, hiszen "bedolgozhatják" magukat az adott véghez, a diploma megszerzése után pedig akár 600-900 ezer forintos bruttó bérrel helyezkedhetnek el.

Diákmunkát kerestek? Itt nézzetek körül.

 

Központi írásbeli 2026: itt vannak a korábbi évek hatodikos feladatlapjai és megoldókulcsai magyarból Közoktatás Palotás Zsuzsanna

Központi írásbeli 2026: itt vannak a korábbi évek hatodikos feladatlapjai és megoldókulcsai magyarból

A sikeres felvételi alapja a rendszeres és tudatos gyakorlás – szerencsére január 24-ig még bőven van idő felkészülni. Összegyűjtöttük az elmúlt évek hatodikos feladatsorait, amelyek jó támpontot adnak ahhoz, milyen típusú feladatokra számíthatnak a diákok a 2026-os központi írásbelin. 10 feladatot kell megoldani, 45 perc alatt, 50 pontos a feladatsor, számít a helyesírás és könnyű kicsúszni az időből