Ingyen albérletet kapnak a holland hallgatók egy kis törődésért cserébe Felsőoktatás
Eduline

Ingyen albérletet kapnak a holland hallgatók egy kis törődésért cserébe

Felpörgött a hollandok kezdeményezése, egyre több hallgató költözik idősek otthonába.

Amszterdamban, de az összes holland egyetemi városban nagyon nehéz olcsón lakáshoz jutni, az elmúlt évtizedekben a saját lakással rendelkezők száma csökkent, a társadalom az albérletpiac felé fordult, ami a még tanuló, önálló keresettel alig rendelkező fiatal generáció számára komoly problémát jelent.

Számukra indult egy különleges program: idősek otthonában kaphatnak ingyen szálláslehetőséget, ha vállalják, hogy heti 30 órát foglalkoznak a tanulmányaik mellett az idősekkel. Minden fiatal kap egy párt, akivel közös programokat csinálnak, hogy aktívabbak maradjanak és elkerüljék az időskori depressziót a partnerüknél. A kezdeti hat hallgató sikeres próbáját követően

Nem csak az idősebbek élvezik a fiatalok társaságát, a programban résztvevő hallgatók is arról számoltak be, hogy fontos, baráti kapcsolatok alakultak ki az otthon lakóival.

Itt a feketeleves: több millió forintba kerül az egyetem első éve

Több millió forint az egy évre számított összköltsége azoknak az egyetemi és főiskolai hallgatóknak, akik most szeptemberben kezdik meg tanulmányaikat, ha számításba vesszük a tandíjat, a lakhatást és az összes egyéb kiadást. A CIG Pannónia Életbiztosító adatai alapján az elmúlt öt évben átlagosan 38 százalékkal növekedtek egy felsőoktatási tanulmányait most kezdő hallgató kiadásai.

Felvételi kisokos: kinek való a két tanítási nyelvű gimnázium és a nyelvi előkészítő? Közoktatás Gál Luca

Felvételi kisokos: kinek való a két tanítási nyelvű gimnázium és a nyelvi előkészítő?

Idegen nyelven tanult tantárgyak, anyanyelvi tanárok, részben idegen nyelven tett érettségi vizsga, sőt akár díjmentesen megszerzett felsőfokú nyelvvizsga – mindez valós lehetőség azok számára, akik kéttannyelvű gimnáziumot vagy nyelvi előkészítő évfolyamot választanak. De vajon kinek való ez a képzési forma, és miben különbözik a „klasszikus” gimnáziumi oktatástól? Összegyűjtöttük a legfontosabb tudnivalókat, hogy könnyebb legyen a döntés a pályaválasztás előtt álló diákoknak és szüleiknek.