2014. március. 27. 08:15 Eduline Utolsó frissítés: 2014. március. 27. 10:30 Felsőoktatás

Itt a lista: ezek az egyetemisták járnak jól a négyes metróval

Péntek déltől utazhattok a 4-es metróval, az első három napon ingyen. Legalább hét egyetem hallgatói járnak jól az új vonallal.

A Műegyetem főépülete, az ELTE lágymányosi campusa és a Budapesti Corvinus Egyetem budai campusa végre megközelíthető lesz metróval is. A 4-es metró állomásai itt a 47-es és 49-es villamos megállóinál lesznek: a Szent Gellért téren, a Móricz Zsigmond körtéren és az Újbuda-központnál.

A Fővám térnél épített megálló pont a Corvinus pesti campusánál található, fél percre a főépülettől. A 4-es metróról a 3-as vonalára tudtok majd átszállni, méghozzá a Kálvin téren, tehát a Múzeum körút megközelítése is sokak számára leegyszerűsödhet: jól járnak a Károli Gáspár Református Egyetem, az ELTE Bölcsészettudományi Karának és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem hittudományi, valamint jogi karának hallgatói is.

A Rákóczi téri megálló a Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Karára, a II. János Pál pápa téri megálló pedig az Óbudai Egyetem Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Karára járóknak lesz praktikus. Ezzel egy időben, szombaton sok helyen változik a felszíni közlekedés is. Erről bővebb információkat a BKK oldalán találtok, ide kattintva.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Kompetenciamérés 2025: a zalai középisolások lekörözték Budapestet történelemből Közoktatás Gál Luca

Kompetenciamérés 2025: a zalai középisolások lekörözték Budapestet történelemből

A 2025-ös országos kompetenciamérésen összességében javultak a diákok történelemből elért eredményei, ám az ötödikeseknél komoly visszaesés látszik: 2024-hez képest átlagosan 47 képességponttal gyengébb eredményt értek el. Minden más évfolyamon viszont legalább 32 ponttal jobb teljesítményt mértek, mint egy évvel korábban. Egy nagydobosi iskola, túlszárnyalva az országos átlagot, messze a legjobbak között teljesített a 6. évfolyamos felmérésen.