Éjjel még az egyetemet takarította, nappal ugyanott átvette a diplomáját Felsőoktatás
Eduline

Éjjel még az egyetemet takarította, nappal ugyanott átvette a diplomáját

54 évesen diplomázott le az amerikai takarító. A mai nap legmotiválóbb története.

Mike Vaudreuil 2008-ban ment csődbe, miután a válság miatt fel kellett hagynia vállalkozásával. Ezután kapott állást a Worcester Polytechnic Institute-ban, mint éjszakai takarító - írja az Independent.

A férfi azonban meglátta a dologban a lehetőséget, és kihasználta, hogy alkalmazottként tandíjmentesen szerezhet diplomát.

Sokan nem szeretnek kapkodni. Történet a hallgatóról, aki 30 éven át írta diplomamunkáját, majd 91 évesen doktorált.

Így aztán éjszakánként takarította az épületet, nappal pedig előadásokra járt. Végül 54 éves korában végzett gépészként.

Diplomáját május 14-én vette át, a társaihoz képest kétszer olyan idős Mike-ot óriási ováció fogadta a színpadon, ahol átadták a papírt.

Mike az átadó után még visszatért takarítói munkájához, de reméli, új végzettségével hamar talál annak megfelelő állást.

 

Támogatja a tankerület az újraválasztását annak az iskolaigazgatónak, aki megpróbálhatta eltitkolni a diákok szexuális zaklatását Közoktatás Székács Linda

Támogatja a tankerület az újraválasztását annak az iskolaigazgatónak, aki megpróbálhatta eltitkolni a diákok szexuális zaklatását

Ha még egyszer rosszat mernek mondani, akkor bajba kerülhetnek - ezt mondta az iskolaigazgató azoknak az általános iskolás diáklányoknak, akik négy évvel ezelőtt segítségért fordultak hozzá egy őket fogdosó, iskolai foglalkozáson jelenlévő férfi miatt. Az ügyben szeméremsértés miatt indult eljárás, és bár a bíróság szerint az iskola hárított, a tankerület ma már máshogy vélekedik.