Akár a BME-nél is maradhat a gazdasági kara Felsőoktatás
Eduline

Akár a BME-nél is maradhat a gazdasági kara

Javában zajlik a békéltető munka a BME GTK és az egyetem vezetése között, a BME-t eddig élesen kritizáló hallgatói önkormányzat tegnapi Facebook-posztjában például már jóval puhábban fogalmazott, mint korábban.

A GTK hallgatói tüntetnek a menesztett Andor György dékánért 2016 őszén.

Bár december 5-én a GTK képviselőinek egyetértésében arról tájékoztatta az Emberi Erőforrások Minisztériuma a Műegyetemet, hogy kezdeményezik a gazdasági kar kiválását és ELTE-hez csatolását, úgy tűnik, még van rá esély, hogy marad a kar BME-n.

A BME szenátusának hozzájárulásával létrehoztak december 20-i kezdéssel egy döntéshozó testületet a kar és az egyetem közötti megromlott viszony javítására és a közös munka körülményeinek meghatározására.

A GTK több ízben jelezte, végül összefoglalót készített a BME számára arról, miért gondolják úgy, hogy a legnagyobb hallgatói bázissal és a legtöbb bevétellel rendelkező karként háttérben lennének a többi karral szemben. Ahogy a belső feszültség nyilvánosságot kapott, eltávolította a rektor Andor György dékánt a karról, ami a kar tiltakozását váltotta ki.

"A tárgyalások előremutatóak"

A december 20-án megalakult testületbe az egyetem és a kar is 5-5 főt delegált. A munka január 2-án folytatódott, az eddigiekről a BME GTK HÖK azt írta Facebook-oldalán, hogy " a tárgyalások előremutatóak, és mindkét oldal részéről nyitottság mutatkozik a GTK által felvetett problémák kompromisszumos megoldására". Bármire is jut a testület, azt az egyetem szenátusának még el kell fogadnia. Az egyeztetés január 4-én folytatódik - a fentiek alapján már nyugodtabb hangnemben.

A BME-nek ez lehet az utolsó esélye, hogy megőrizze legnagyobb karát, egyúttal a GTK is visszatáncolhat még az ELTE-hez való csatlakozástól. A kiegyezést nehezíti, hogy a GTK Andor György korábbi dékán visszahelyezését is követeli, akit Józsa János rektor bocsátott el bizalomvesztés miatt.

Megszólalt az ELTE rektora a BME-GTK kiválásának ügyében

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) gazdaság- és társadalomtudományi karának kiválása és beolvadása az Eötvös Loránd Tudományegyetembe (ELTE) mindkét intézményt mélyen érintené - mondta Mezey Barna, az ELTE rektora szerdán a köztévén. A rektor szerint a diákok ebből nem sokat érzékelnének, mert arra törekednek, hogy a képzés helyileg ugyanott maradjon, csak a diplomán szerepelne egy másik intézmény, mint most.

Kiderült, hány elsősnek kellett idén évet ismételnie Közoktatás Kurucz Tünde

Kiderült, hány elsősnek kellett idén évet ismételnie

Még mindig toronymagasan elsőben a legnagyobb az évismétlők aránya – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére megküldött adataiból, ugyanis az elmúlt tanév végén százból továbbra is mintegy öt olyan gyerek volt, akiknek idén újra kell járniuk az első osztályt. Rajtuk kívül ötödikben és hetedikben is magas volt a bukási arány.