CEU: New York állam oktatási hivatala szerint teljesítettük a feltételeket Felsőoktatás
Eduline

CEU: New York állam oktatási hivatala szerint teljesítettük a feltételeket

New York állam oktatási hivatala megerősítette, hogy a CEU teljesíti azt a feltételt, amely előírja, hogy az egyetem végezzen oktatási tevékenységet az államban – reagált kedd este a CEU a Magyar Idők cikkére.

A lap arról írt, hogy a CEU és amerikai partnere, a Bard College közötti, tavaly aláírt együttműködésnek nincs valódi tartalma.

A CEU közleményében az áll: a Bard College-dzsal együttműködésben oklevelet adó képzést indított az egyenlőtlenségek kutatására, a képzés első évfolyama 2018-ban végzett. „New York Állam Oktatási Hivatala megerősítette, hogy a CEU a képzéssel teljesíti azt a feltételt, amely előírja, hogy az egyetem végezzen oktatási tevékenységet New York államban” - írják.

„A CEU nemzetközi kapcsolatok szakának számos mesterszakos hallgatója idén ősszel gyakornoki programokon vesz részt New York-i intézményekben, a téli szemeszter során pedig további diákok érkeznek majd New Yorkba. A CEU teljes mértékben megfelel az Egyesült Államokban végzett oktatási tevékenység feltételének” – teszik hozzá, kiemelve: továbbra is azt várják, hogy a magyar kormány aláírja azt a nemzetközi egyezményt New York állammal, amellyel pontot tehetne ennek az ügynek a végére.

A miniszter szerint nem költözik a CEU, és nincsen CEU-ügy

"Nincs CEU-ügy" - ezt mondta a 168 Órának Palkovics László innovációs miniszter.

Már csak egy hónap van a nyárból – hogyan segíthetünk a gyerekeknek visszarázódni az iskolai rutinba? Közoktatás Gál Luca

Már csak egy hónap van a nyárból – hogyan segíthetünk a gyerekeknek visszarázódni az iskolai rutinba?

Egy hónap maradt hátra a nyárból. Ez gyerekszemmel még rengeteg időnek tűnhet, azonban a szülőknél ilyenkor már felmerülhet a kérdés: mikor és hogyan érdemes visszaállni a megszokott iskolai hétköznapokhoz. Hogyan ne kelljen a gyerekkel túl nagy váltásnak megélni a nyári szünet végét? Budavári Eszter pedagógiai szakpszichológussal beszélgettünk.