"Borgőzös hangok": megint összevesztek a felsőoktatáson a képviselők Felsőoktatás
Eduline

"Borgőzös hangok": megint összevesztek a felsőoktatáson a képviselők

Összevitatkozott a felsőoktatás állami támogatásán Halász János, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti...

Halász János. Övé volt a hétfő

Összevitatkozott a felsőoktatás állami támogatásán Halász János, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára és több MSZP-s képviselő a parlament hétfői ülésén. Nem ez volt az első vita hétfőn, ami az oktatás miatt robbant ki: Hiller István volt oktatási miniszter szintén Halász Jánossal vitázott a röghöz kötésről, erről itt olvashattok.

Nemény András (MSZP) a felsőoktatás helyzetéről beszélt, és kiemelte, hogy az egyetemek és főiskolák anyagi helyzete egyre rosszabb, a kormány egyre nehezebb helyzetbe hozza az intézményeket. Hangsúlyozta: ez havonta 200 millió forint elvonást jelent például a Nyugat-magyarországi Egyetem esetében, és 2010 óta az akkori 10,4 milliárd forintról 5,2 milliárd forintra csökkent az intézmény állami támogatása. Szerinte amit a kormány a felsőoktatással csinál, az vállalhatatlan.

Halász János parlamenti államtitkár válaszában hangsúlyozta: az idei költségvetésben 47 milliárd forinttal több támogatást nyújt az állam a felsőoktatási intézményeknek. Szerinte ami a felsőoktatásban történik, az jó és előre mutat. Hozzátette: a felsőoktatás sokkal jobb kezekben van és jobb állapotban lesz, mint volt. Az államtitkár a válasza közben bekiabáló MSZP-s képviselőknek azt mondta: "bekiabálnak, nagyon hangosan, szocialista borgőzös hangokkal, azt kérdezve, hogy hol a pénz, pedig sokak szerint azt maguk tüntették el".

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők Közoktatás Kurucz Tünde

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők

Középfokú, technikusi képzettséggel, Pedagógus I. kategóriában, bruttó 654 ezres óvodapedagógusként is kezdhetnek az óvodai nevelők – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére küldött válaszából. Ehhez képest a frissen végzett diplomás óvodapedagógusok gyakornokként állhatnak munkába, ha nem volt korábban legalább 6 éves munkaviszonyuk.