"Szégyenteljes döntés" - odacsapott a BME rektorának a hallgatói önkormányzat Felsőoktatás
Eduline

"Szégyenteljes döntés" - odacsapott a BME rektorának a hallgatói önkormányzat

"Meggondolatlan és szégyenteljes" döntésnek nevezte a BME GTK hallgatói önkormányzata Andor György dékán elbocsátását, a HÖK közleményében azt is kijelentette: követelik Andor visszahelyezését, "a szükséges lépések előkészítését" már megkezdték.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, azonnali hatállyal elbocsátotta a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem gazdasági karának dékánját és oktatóját az intézmény rektora.

Andor Györgyöt két héttel ezelőtt még csak felfüggesztette az egyetem rektora, Józsa János - a gazdasági kar hallgatói és munkatársai már akkor tiltakoztak a döntés ellen. Andor György volt az, aki - mint az Index megtudta - átvitte volna a kart az ELTE-re, ahol meglátása szerint jobb körülmények között folytathatnák az oktatást.

"Ezzel a meggondolatlan és szégyenteljes döntéssel a rektor teljes mértékben ellehetetlenítette karunk működését, és veszélybe sodorta jövőjét. A GTK működése már a dékánunk felfüggesztése óta akadozik, hetek óta nem történik előrelépés a kari és hallgatói ügyekben. Jelenleg nincs a Karnak megválasztott vezetője, aki képes lenne a GTK érdekeit megfelelően képviselni" - így reagált a dékán kirúgására a gazdasági kar hallgatói önkormányzata.

Hozzáteszik: a történtek aggodalomra és felháborodásra adnak okot, valamint azt sugallják, hogy az egyetemi vezetés válasza egy problémafelvetésre az, "hogy a probléma felvetőjét eltávolítják és megalázzák, annak ellenére, hogy ő a kari vezetés álláspontját tolmácsolta. Ez a döntés nem méltó a BME hírnevéhez, értékrendjéhez és az egyetem mindenkori vezetőihez".

"A Hallgatói Képviselet tagjainak meggyőződése, hogy Dékán úr másfél éves ciklusa alatt mindvégig a kar és a hallgatóság érdekeinek szem előtt tartásával tevékenykedett. A dékánunk, aki példaképként szolgál a kar minden oktatója és hallgatója számára, hivatalba lépése óta jelentős sikereket ért el, innovatív ötleteivel és azok megvalósításával segítette a Kar fejlődését. Mindezek tükrében a rektor katasztrofális lépése nem csak Andor György személyével szemben sértés, hanem az egész kar ellen irányuló egyértelmű támadás, mely határozott fellépést kíván" - olvasható a HÖK közleményében, amelyben azt is kijelentik: követelik haladéktalan visszahelyezését, a "szükséges lépések előkészítését" pedig már megkezdték.

Az óvodák teljes átalakítására készülhet a kormány; itt vannak az eddigi tervek, intézkedések Közoktatás Székács Linda

Az óvodák teljes átalakítására készülhet a kormány; itt vannak az eddigi tervek, intézkedések

Elsorvasztanák a vegyes csoportokat, a nagycsoportosok már az óvodán belül az iskolára készülhetnek, tucatnyi óvoda bezárásáról döntöttek az önkormányzatok az ország legkülönbözőbb helyszínein. Ez csak néhány példa azok közül, hogy februárban milyen, az óvodai nevelést érintő hírek jelentek meg. Minden jel arra utal, hogy a következő időszakban teljesen átalakulhat a legkisebbek nevelése. Összeszedtük, mik az eddigi legfontosabb tervezetek és intézkedések.