A corvinusosok ismerik legjobban az illemet Felsőoktatás
Eduline

A corvinusosok ismerik legjobban az illemet

Protokoll versenyt rendeztek Budapesten.

Egy apró részletből felismersz egy nemzeti lobogót? Egy asztalhoz tudnád ültetni a japán császári- és elnöki párt a protokollnak megfelelően? Pedig ezzel a tudással meg lehetett nyerni az idei, hatodik Főiskolai és Egyetemi Nemzetközi Protokoll versenyt.

A versenyt a Budapesti Metropolitan Egyetemen szervezték a Magyar Protokollosok Országos Szövetségével közösen.

A versenyen résztvevő hallgatók jellemzően turizmus, nemzetközi tanulmányok, illetve történelem szakirányról érkeztek. A fent említett feladatokon kívül még táncolniuk is kellett a zsűri előtt a fiataloknak, méghozzá angolkeringőt, foxtrottot és csárdást.

A vetélkedőt a Budapesti Corvinus Egyetem nyerte, második lett az ukrajnai II. Rákóczi Ferenc Magyar Főiskola, harmadik pedig a Budapesti Metropolitan Egyetem.

Tandíjra, lakhatásra vagy akár egy új laptopra kellene pénz? A diákhitel mindegyikre megoldást kínál Felsőoktatás Gál Luca

Tandíjra, lakhatásra vagy akár egy új laptopra kellene pénz? A diákhitel mindegyikre megoldást kínál

Sok egyetemista szembesül anyagi nehézségekkel a tanulmányai során. Az önköltséges képzésre felvételt nyert hallgatóknak éveken át komoly összegeket kell fizetniük. A magyar felsőoktatási intézményekben a tandíjak intézménytől és szaktól függően eltérnek, de a legtöbb alapképzés féléves díja 270 000 és 500 000 forint között mozog, míg a mesterképzések esetében ez az összeg jellemzően 300 000–400 000 forint között alakul. Bizonyos szakokon – például az orvosi vagy a repülőmérnöki képzéseken – a tandíj akár több millió forint is lehet félévente.