„Soha nem késő” - 90 évesen szerezte meg diplomáját a dédnagymama Felsőoktatás
Gál Luca

„Soha nem késő” - 90 évesen szerezte meg diplomáját a dédnagymama

A 90 éves asszony volt a legidősebb hallgató a több mint 300 végzős között, akik kedden vehették át diplomájukat az Open University belfasti ünnepségén.

Hetven évvel azután, hogy megkezdte tanulmányait, az Észak-Írországban élő Maryette McFarland végre megszerezte diplomáját angol irodalomból - számolt be róla a BBC.

„Volt egy kis szabadidőm” - nyilatkozta a lapnak Maryette, aki az 1960-as években kezdte meg egyetemi tanulmányait Dublinban, ám a szerelem közbeszólt, mielőtt befejezhette volna a képzést.

Elmondása szerint félbehagyta az egyetemet, és inkább férjhez ment. Néhány évvel ezelőtt azonban, egy autóbalesetből lábadozva, úgy döntött, hogy újrakezdi a tanulást az Open University távoktatási programjában.

„Volt egy kis szabadidőm, és úgy gondoltam, jó lenne valami értelmeset csinálni” – mesélte a BBC News Northern Ireland-nek.

80 éves óvodapedagógus, 78 éves matektanár – így kezdődött az idei tanév az oktatásban

Bár az online tanulás nem volt mindig könnyű számára, de családja – négy gyermeke, unokái és dédunokái – mindenben támogatták. A friss diplomás elmondása szerint nagyon ügyetlen az interneten, de sok segítséget kapott, a menye tanította meg például gépelni.

„Nagyon ügyetlen vagyok az interneten, de rengeteget segített a család” – mondta, hozzátéve, hogy a menye tanította meg gépelni. McFarland azt is elárulta, hogy nagyon kedves oktatója volt, aki „sok támogatást nyújtott” neki.

Legidősebb lánya, Shauna Gailey is elkísérte édesanyját a belfasti Waterfront Hallban tartott diplomaosztóra.

„Kilencvenévesen B.A.-diplomát szerezni - ez fantasztikus, nemcsak neki, hanem az egész családnak is. Mindannyian tudtuk, hogy mindig is bánata volt, amiért nem fejezte be a dublini Trinity egyetemet, de négy gyermeke volt, elfoglalt életet élt, és ez háttérbe szorult.” - nyilatkozta a lánya, aki szerint édesanyja teljes szívvel vetette bele magát a tanulásba.

„A kanapén ült, könyvhalmok között, előtte a laptop és a tablet - így tanult” – idézte fel nevetve.

Az egész család elutazott Belfastba, egy nagy közös ebédre, majd együtt nézték végig, ahogy Maryette átveszi diplomáját.

„Ha én meg tudtam csinálni, bárki meg tudja. Soha nem késő” - üzente mindazoknak, akik úgy érzik, már túl késő új dolgokat tanulni.