Az Amszterdami Egyetem sem fog együttműködni a modellváltó egyetemekkel Felsőoktatás
Rodler Lili

Az Amszterdami Egyetem sem fog együttműködni a modellváltó egyetemekkel

Itt a korábban félreértelmezettnek bizonyult spanyolországi esetben, most külön kiemelték az összes Magyarországon futó csereprogramot. A döntésüket pedig addig tartják fenn, amíg az uniós döntés nem változik a hazai Erasmus-üggyel kapcsolatban.

Az Amszterdami Egyetem nem fog együttműködni azokkal a magyar intézményekkel, amiket „kizártak” az Erasmusból és a Horizont Európa kutatási programból – vette észre a Telex a holland egyetem csütörtöki közleményét csütörtökön a holland egyetem.

Nemrég kiderült, hogy egy diák a Pannónia Programon keresztül szeretett volna Spanyolországban eltölteni egy szemesztert. Minden dokumentumot benyújtott, sikeresen jelentkezett a spanyol egyetemre is, majd hónapokkal később, az indulás előtt kapott egy e-mailt, hogy az egyetem mégsem tudja fogadni.

A döntést azzal indokolták, hogy az egyetem az Erasmus+ program spanyol közreműködő szervezete, a SEPIE és a spanyol oktatási minisztérium júniusi közleménye értelmében pedig: „nem fogadhatnak diákokat" olyan egyetemekről, amiket kizártak a programból.

Utólag azonban kiderült, hogy a tanácsi határozat jogilag nem vonatkozik a Pannóniára, mivel az teljesen magyar finanszírozású, és nincs kapcsolata az Európai Bizottsággal, de ez már nem változtatott a helyzeten.

Az Amszterdami Egyetem esetében viszont kicsit más a helyzet. Jelen esetben határozottan kijelentették írásban is, hogy a HU-rizont és a Pannónia Program keretében jelentkező egyik diákot sem fogadják. Jobban mondva

az egyetem tanácsadó bizottságának javaslatára úgy határoztak, semmilyen együttműködést nem folytatnak az érintett egyetemekkel.

Hozzátették, hogy ha változna az uniós döntés, a tanácsadó testület újraértékeli a helyzetet.

Hogy hogyan áll jelenleg az Erasmus+ helyzete Magyarországon, azzal az alábbi cikkben foglalkoztunk:

 

Nyelvvizsga, nyelvi érettségi: melyik éri meg jobban? Nyelvtanulás Kurucz Tünde

Nyelvvizsga, nyelvi érettségi: melyik éri meg jobban?

Évről évre több ezerrel csökken a nyelvvizsgázók száma, mert a diploma megszerzésének már nem kötelező feltétele. Ugyanakkor a felvételin az intézményi pontoknál akár 50-70 pluszpontot is érhet a nyelvtudás, de ebben a tekintetben óriási különbségek lehetnek az egyetemek, a karok és a szakok között.