Itt a feketelista, ezek a diplomák lehet, hogy semmit sem érnek Felsőoktatás
Gál Luca

Itt a feketelista, ezek a diplomák lehet, hogy semmit sem érnek

Félévente több százezer, adott esetben több millió forintot fizethetnek ki úgy egyes hallgatók, hogy közben nem is tudják, a képzésük elindítását korábban nem támogatta a Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság.

Nem titok, hogy számos olyan egyetemi szak működik jelenleg is a magyar egyetemeken, melyeknek elindulását a Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság (MAB) nem támogatta, ennek ellenére mégis tanulhatnak rajta hallgatók. A nem támogatott szakok tandíja több százezer forint lehet félévente, így a diákok is elvárnák, hogy a képzésük megfelelő színvonalú legyen és olyan diplomát szerezzenek, amit utána a munkaerőpiacon is elismernek.

A repülőmérnöki képzés esete

A 444.hu nemrég számolt be róla, hogy a Milton Friedman Egyetem jelenlegi repülőmérnöki hallgatói megtudták, hogy képzésük elindítását a MAB korábban nem is támogatta. A probléma itt azzal van, hogy erről ők mit sem tudtak, az egyetem ugyanis nem tájékoztatta őket a felvételi idején.

A szak nem mellesleg jelenleg a legdrágább képzés a hazai felsőoktatásban, amiért félévente 4 300 000 forintot fizetnek az ott tanulók.

A hallgatók így egy olyan programra iratkoztak be, amely szakmai szempontból nem kapta meg a független testület jóváhagyását. Ez felveti a kérdést: vajon mennyire hitelesek és megbízhatóak azok a képzések, amelyeket a hallgatók nagy anyagi áldozatok árán vállalnak?

Mi is az az MAB?

A Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság (MAB) a felsőoktatási intézményekben folytatott képzés, tudományos kutatás, művészeti tevékenység minőségének és az ezeket támogató belső minőségbiztosítási rendszerek működésének külső értékelésére létrehozott, független országos szakértői testület – írják a küldetésnyilatkozatukban.

A bizottság fő feladata az egyetemek színvonalas és korszerű oktatást, tanulást, kutatást és fejlesztést elősegítő értékelő tevékenysége, valamint a képzés szintjeire kiterjedő minőségbiztosítás.

Lehet-e egyetemi képzést indítani MAB-jóváhagyás nélkül?

A válasz igen. Bár a MAB véleménye szakmailag meghatározó, az nem kötelező érvényű. A végső döntéshez több szervezet és szakember véleménye is szükséges. Egy szak elindításának engedélyezése és nyilvántartásba vétele pedig az Oktatási Hivatal feladata.

Erre a tíz alap- és osztatlan szakra jelentkeztek első helyen a legtöbben a 2024-es felvételin

A nem támogatott szakok listája

A MAB oldalán több évre visszamenőleg megtalálhatóak azok a határozatok, amelyek az egyetemek új képzéseivel foglalkoznak. Megnéztük, hogy 2024-ben és 2023-ban milyen szakok voltak azok, amelyek elindítását a bizottság nem támogatta, mégis szerepelnek a Felvi oldalán, a 2025 szeptemberében induló képzések között:

A 2024-es határozatok alapján ezeket a szakokat nem támogatták:

  • PPKE: gazdálkodási és menedzsment (kisvállalkozás, üzleti kommunikáció, humán erőforrások fejlesztése specializációk) alapszak
  • SE: konduktor (óvodai specializáció) (Szabadka) alapszak
  • SZE: egészségügyi menedzser mesterszak
  • ANNYE: nemzetközi tanulmányok (német nyelven) alapszak
  • PPKE: gyógypedagógia-pszichopedagógia szakirány alapszak
  • KRE: pénzügy és számvitel (államháztartási számvitel, non -profit és egyházi intézmények számvitele specializációk) alapszak

A 2023-as határozatok alapján pedig ezeket a szakokat nem támogatták:

  • SZE: formatervező művész mesterszak
  • SZE: formatervezés alapszak
  • OE: energetikai mérnöki (megújuló energia és energiabiztonság specializáció) alapszak
  • KRE: rekreáció és életmód alapszak

Bár kerestük, de sehol sem találtuk, hogy a Felvi vagy az egyetemek oldalán fel van-e tüntetve, hogy a képzés elindítását nem támogatta az MAB. Egyedül a Széchenyi István Egyetem egészségügyi menedzser mesterszakának leírásában szerepel, hogy „a meghirdetést megelőzően a szak nem rendelkezik a Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság vagy más külföldi szervezet előzetes szakértői véleményével.”

A listán szereplő szak leírása

A 2025-ös felsőoktatási felvételi miatt ennek jelentősége most kifejezetten nagy, hiszen a sorrendmódosítási időszak még csak most következik.

Frissítés 03.14.

Cikkünk megjelenése után a Pázmány megkereste szerkesztőségünket. Levelükben a következőket írták:

"Valóban nem kapott támogatást MAB Testülettől a gyógypedagógia alapképzési szak - pszichopedagógia szakirány, azonban ez nem is került indításra ( 2024/2/VII sz. határozata ).

A gyógypedagógia alapképzési szak - tanulásban akadályozottak pedagógiája szakirány kerül indításra szeptemberben, mely MAB Testület általi támogatással is rendelkezik ( 2024/7/IV/3. sz. határozata )."

Frissítés 03.14.

A Károli Gáspár Református Egyetem is megkereste szerkesztőségünket. Levelük szerint: a "pénzügy és számvitel alapképzési szak indítására – a MAB Testület döntését felülvizsgáló és azt módosító – MAB Felülvizsgálati Bizottság általi támogatással rendelkezik (2024/2/III számú határozata)."

Ennek kapcsán végignéztük a MAB Felülvizsgálati Bizottságának határozatait. Így azt is megtudtuk, hogy a 2024/1/VI számú határozat szerint az Óbudai Egyetem is második körben a MAB Felülvizsgálati Bizottság által már megkapta a támogatást a listánkon szereplő energetikai mérnöki alapképzési szakra.

Frissítés 03.14.

A Széchenyi István Egyetem az alábbiakról tájékoztatta lapunkat:

„A cikkben szereplő egészségügyi mesterszakot egyetemünk saját hatáskörben indította el. Ezzel kapcsolatban a felsőoktatási törvény azt írja elő, hogy az indítást követően három éven belül szükséges megszerezni a MAB akkreditációját. Ez az ún. ex post eljárás folyamatban van, amire minden esetben felhívjuk a jelentkezők figyelmét.”

„Formatervezés alapszakunkat és formatervező művész mesterszakunkat miniszteri engedéllyel indítottuk el, ami a jogszabály szerint ugyanolyan erejűnek számít, mintha MAB-akkreditációval, az Oktatási Hivatal engedélyével indult volna el.”

Frissítés 03.17.

Az Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem tájékoztatása szerint "a nemzetközi tanulmányok BA szak tekintetében az Andrássy Egyetem megkapta a szakindításhoz szükséges jóváhagyást, továbbá elindította a MAB-nál a támogatás megszerzésére irányuló eljárást, amelynek - tekintettel az irányadó MAB határidőkre - május végéig le kell zárulnia. Ennek eredményét közzétesszük, így a jelentkezőknek lehetőségük lesz még július 9. előtt a jelentkezési sorrendjüket a fejlemények tükrében esetlegesen módosítani."

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők Közoktatás Kurucz Tünde

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők

Középfokú, technikusi képzettséggel, Pedagógus I. kategóriában, bruttó 654 ezres óvodapedagógusként is kezdhetnek az óvodai nevelők – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére küldött válaszából. Ehhez képest a frissen végzett diplomás óvodapedagógusok gyakornokként állhatnak munkába, ha nem volt korábban legalább 6 éves munkaviszonyuk.