Hallgatók indítottak kezdeményezést a kórházban hagyott újszülöttek gondozására Felsőoktatás
Gál Luca

Hallgatók indítottak kezdeményezést a kórházban hagyott újszülöttek gondozására

A diákprojekttel azt szeretnék elérni, hogy a magukra hagyott újszülöttek megkapják a szükséges szeretetet és gondoskodást.

Az Örökké Haza Projekt munkájának részeként a Szegedi Tudományegyetem és az Mathias Corvinus Collegium olyan közös, szabadon választható kurzust indított, amelyben a résztvevők alapos szakmai felkészülést követően önkéntesként vehetnek részt a születés után kórházban hagyott csecsemők gondozásában, ringatásában – olvasható az MCC közleményében.

A szabadon választható kurzus ötlete Prof. Dr. Várbíró Szabolcstól, az SZTE Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika vezetőjétől származik. Az egyetemi keretek lehetőséget adnak arra, hogy bármely kar hallgatói bekapcsolódhassanak az önkéntes munkába.

A program víziója, hogy az önkéntesekből olyan közösséget formáljanak, amely segíteni tud a magára hagyott csecsemők helyzetén. A szegedi gyakorlatot követően a szervezők abban bíznak, hogy a kezdeményezéshez az ország több pontján is csatlakozni fognak hallgatók, valamint olyan szakemberek, akik a felkészülésüket tudják támogatni.

„A plusz egy év óvoda nem halogatás, hanem megelőzés” – szakértők mondták el a véleményüket a túl korai beiskolázásról Közoktatás Fuchs Viktória

„A plusz egy év óvoda nem halogatás, hanem megelőzés” – szakértők mondták el a véleményüket a túl korai beiskolázásról

Az iskolák nagy részében nincs elég idő, energia és szakember arra, hogy a problémákkal küzdő kisgyerekekkel egyénileg foglalkozzanak. Aki az iskolakezdés során lemarad, azt gyakran később is kudarcok érhetik, ami meghatározza a későbbi iskolai előmenetelét és önmagáról alkotott képét.