Több forrás szerint már hónapok óta nem folyt egyeztetés a kormány és Brüsszel között az Erasmus-ügyben Felsőoktatás
Gál Luca

Több forrás szerint már hónapok óta nem folyt egyeztetés a kormány és Brüsszel között az Erasmus-ügyben

A Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) nemrég kiadott közleménye szerint már 10 hónapja várja a választ arra a törvényjavaslatra, amelyet még 2023-ban nyújtott be az Európai Bizottságnak. A Népszava értesülési szerint azonban az EB nagyjából akkor kaphatta meg a javaslatot, amikor az 2024. október 1-jén kikerült a kormány honlapjára.

A Népszavának több, egymástól független forrás is megerősítette:

„Brüsszel és Budapest között hónapok óta nem folyt érdemi párbeszéd a közérdekű vagyonkezelő alapítványokról szóló 2021-es törvény módosításáról.”

Ahogyan azt az Eduline is megírta, módosítják a közérdekű alapítványokról szóló törvényt, hogy a modellváltott egyetemek is hozzáférhessenek az Erasmus+ és a Horizont-programokhoz.

A lap információi szerint a brüsszeli testület jelezte, addig nem kommentálja az előterjesztést, amíg meg nem vizsgálja annak tartalmát. A KIM ugyanakkor közleményében azt állította, hogy a most, október elsején társadalmi konzultációra bocsátott javaslatát az EB már ismeri, hiszen tíz hónapja megkapták.

A lap szerint a nemrég közzétett törvényjavaslatot valószínűleg nem frissen egyeztették, ennek ellenére elnyerheti az EB tetszését. A felek ugyanis az év elején már közel álltak a megegyezéshez, csak néhány sarkalatos kérdésben nem sikerült dűlőre jutniuk.


Kiderült, hány elsősnek kellett idén évet ismételnie Közoktatás Kurucz Tünde

Kiderült, hány elsősnek kellett idén évet ismételnie

Még mindig toronymagasan elsőben a legnagyobb az évismétlők aránya – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére megküldött adataiból, ugyanis az elmúlt tanév végén százból továbbra is mintegy öt olyan gyerek volt, akiknek idén újra kell járniuk az első osztályt. Rajtuk kívül ötödikben és hetedikben is magas volt a bukási arány.