Egészen szokatlan módon maga az iskola kereste fel az egyetemet azzal, hogy szeretne az intézmény fenntartásában működni.
A Széchenyi István Egyetem fenntartásában működik tovább augusztus 1-jétől a Győri Tánc- és Képzőművészeti Általános Iskola, Szakgimnázium és Kollégium – olvasható az infóGyőr.hu-n.
Maga az iskola kereste fel az egyetemet azzal, hogy szeretne az intézmény fenntartásában működni. A kezdeményezést a lap szerint a nevelőtestület, a dolgozói kollektíva, a szülői munkaközösség és a diákönkormányzat is elsöprő többséggel támogatta. Az egyetem Szenátusa is egyhangúlag egyetértett az átvétellel, amit a két intézmény által közösen előterjesztett szakmai érvek alapján végül a Belügyminisztérium engedélyezett augusztus 1-jei hatállyal.
„Nagyon fontos, hogy iskolánk megtartja jellegét, minden szakját és dolgozóját”
– emelte ki Derczó Tibor, az iskola igazgatója. A mintegy 300 tanulóval rendelkező iskola többféle képzést biztosít a diákoknak. Az általános iskola alsó tagozatában balettspecializáció, a felső tagozaton és a szakgimnázium 9–12. évfolyamán pedig klasszikus balett szakképzés működik. Emellett a középiskola 9–13. évfolyamán kortárs modern táncos, valamint többféle képzőművészeti – grafikus, festő, mozgókép és animáció, valamint szobrász – képzést is nyújtanak.
Az egyetem fenntartásában már más közoktatási intézmények is működnek. Az egyetemi tanítóképzésben nagy szerepet játszó Öveges Kálmán Gyakorló Általános Iskola 2016 óta tartozik fenntartásába. Az Egészség- és Sporttudományi Kar képzési területeihez szorosan kapcsolódó Szent-Györgyi Albert Egészségügyi és Szociális Technikum, valamint az Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Kar profiljához illeszkedő Veres Péter Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskola és Kollégium szintén együttműködik az intézménnyel.