Tízezer forint híján egymillióba is kerülhetnek a gazdasági képzések, de a művészeti szakok sem sokkal olcsóbbak Felsőoktatás
Gál Luca - Székács Linda

Tízezer forint híján egymillióba is kerülhetnek a gazdasági képzések, de a művészeti szakok sem sokkal olcsóbbak

Az „olcsóbb” önköltséges egyetemi képzések is 200-300 ezer forintba kerülnek, azonban ennek akár a négyszeresét is elkérhetik más szakokon. Mélyen a zsebükbe kell nyúlni azoknak, aki művészeti vagy angol nyelvű gazdasági képzést szeretne végezni, és nem állami ösztöndíjas.

120 990 - ennyien jelentkeztek az idei felsőoktatási felvételi során valamelyik egyetem szeptemberben induló képzésére. Az Oktatási Hivatal márciusban publikált adatai szerint a jelentkezők 67 százaléka alapképzésre, 20 százaléka mesterképzésre, 10 százaléka osztatlan szakokra, 3 százaléka pedig felsőoktatási szakképzésre jelentkezett.

Bár az OH honlapján elérhető közleményből az nem derült ki, hogy a közel 121 ezer jelentkezőből hányan jelentkeztek önköltséges képzésre is, korábban már írtunk róla, hogy 2020 óta nem volt olyan magas a költségtérítéses képzésekre felvettek száma, mint tavaly, vagyis 2023-ban.

Ekkor 126 449 jelentkezőből 94 785-en nyertek felvételt valamelyik fővárosi vagy vidéki egyetemre. Közülük 74 ezren állami ösztöndíjas, 20 301-en viszont költségtérítéses képzésre. Ez tehát azt jelenti, hogy minden ötödik 2023-ban felvett egyetemistának tandíjat kell fizetni a képzéséért.

Ez az összeg a magyar nyelvű, nappali tagozatos képzések esetében általában félévente 200-300 ezer forint között mozog, ami egy hat féléves képzés végére - csúszás nélkül - nagyjából 1,8 millió forintos költséget jelent. Bizonyos szakok árai azonban ennél sokkal magasabbak, elérhetik a félévente közel 1,5 millió forintos összeget is.

Mutatjuk, mik idén a legdrágább egyetemi alap- és osztatlan képzések:

Állatorvosi képzés

Állatorvosnak mindössze egyetlen intézményben tanulhatnak a hallgatók az országban, amely egyben a legdrágább egyetemi képzés is. Azoknak, akik nem kerülnek be államilag finanszírozott formára, félévente 1 450 000 forintba kerül az oktatás. A képzés nem mellesleg 11 félévig tart, így összesen 15 950 000 forintért végezhetik el az állatorvosi képzést a magyar egyetemisták, ha az egyetemi éveik alatt nem részesülnek semmilyen ösztöndíjban vagy egyéb tandíj-támogatásban.

Általános orvosi képzés

A második legdrágább képzés nem sokkal marad el az állatorvositól. Az általános orvosin tanulóknak félévente 1 350 000 forintot kell fizetniük, ami az előbb említett képzéssel ellentétben 12 félévből áll. Így az általános orvostanhallgatóknak összességében többet is kell fizetnie, mint az állatorvosi képzésre járóknak, ugyanis a 12 félév teljes összege 16 200 000 forint.

Fogorvosi képzés

Az általános orvosi képzésnek meg kell osztania második helyét a fogorvosi képzéssel, ahol a tandíj szintén 1 350 000 forint. Itt azonban „csak” 10 félévig tanulnak a hallgatók, így a képzés összköltsége az orvosi szakok között itt a legalacsonyabb.

Gazdasági képzések

Bizonyos egyetemeken majdnem eléri az egymillió forintot az angol nyelvű gazdasági képzések féléves költsége.

Bár ezek már tavaly is 900 ezer forintba kerültek a Budapesti Corvinus Egyetemen, idén megemelték az árakat. A 7 féléves angol nyelvű gazdálkodási és menedzsment, valamint a 8 féléves nemzetközi gazdálkodás képzésen a hallgatóknak félévente 990 000 forintot kell fizetnie.

Ennél nem sokkal kerül kevesebbe a tandíj az IBS Nemzetközi Üzleti Főiskolán, ahol szintén ezekért a képzésekért 950 000 ezer forintot kérnek el félévente. Azonban érdemes megjegyezni, hogy azok a hallgatók, akik sikeresn elvégezik ezt a képzést, a magyar diploma mellé automatikusan megkapják a brit University of Buckingham diplomáját is. Így egy képzés áráért kettősdiplomát szerezhetnek.

Színművész képzés

Azok, akik nem kerülnek be a Színház- és Filmművészeti Egyetem színművész képzésének államilag támogatott formájára, sajnos nehéz helyzetbe kerülnek. Ugyanis az egyetem, ahogyan 2023-ban sem, úgy idén sem indít önköltséges színművész képzést. Fizetős formára egyedül a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemen van lehetőség. Az egyetem kaposvári campusán 10 féléves a színművész képzés, aminek a féléves tandíja 950 000 forint.

Ezzel megegyező hosszúságú a Színház- és Filmművészeti Egyetem színházrendező képzése, ami szintén 950 ezer forintba kerül félévente.

Cirkuszművész képzés

Az országban egyedüliként csak a Budapest Cirkuszművészeti és Kortárstánc Főiskolán van lehetőség cirkuszművészetet tanulni. A 6 féléves képzésnek szintén borsos ára van: félévenként 900 000 forintba kerül. Ugyanilyen áron elérhető a főiskola táncművész (kortárstánc) önköltséges képzése is.

Képző- és zeneművészeti képzések

Drága mulatság grafikát, festést vagy animációt tanulni az egyetemeken, ha azt önköltséges formában teszik a hallgatók. A tandíjak árai ugyanis 700 és 900 ezer forint között mozognak, de van, ahol ezt is meghaladja egy félév ára. A Magyar Képzőművészeti Egyetemen grafikusművész, festőművész és szobrászművész képzései mind 950 000 forintba kerülnek félévente. Az 5 éves, vagyis 10 féléves képzések végösszege így 9 500 000 forint.

Azok a hallgatók, akik a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen fotográfiát, tervezőgrafikát vagy animációt tanulnak önköltséges képzésen, ezt félévente 800 ezer forintos áron tehetitek meg. Itt viszont a képzések hossza összesen 6 félév, így „csak” 4 800 000 forintot kell kifizetniük. A Budapesti Metropolitan Egyetemen eltérőek ezeknek a képzéseknek az árai. Ott az animáció 910 000, a tervezőgrafika 800 000, a fotográfia pedig 770 000 forintba kerül félévente.

Mik a legnépszerűbb alap- és osztatlan képzések?

A legdrágább alap- és osztatlan képzések közül több is szerepel a legnépszerűbb képzések top 15-ös listájában, amit korábban már összeállítottunk az Eduline-on. Általános orvosnak például 2428-an jelentkeztek idén a felvételi listájuk első helyén, ami így a 10. legtöbb elsőhelyes jelentkezőt vonzó képzés lett. Gazdálkodási és menedzsmentre 6801-en, kereskedelem és marketingre 3581-en, nemzetközi gazdálkodásra pedig 2159-en jelentkeztek a listájuk első helyén. Igaz, a legtöbben magyar nyelvű képzésre, ami azt jelenti, hogy nem kell nyelvi pótlékot fizetniük, így jóval olcsóbb tandíjak ellenében szerezhetik majd meg a diplomájukat, ha elvégzik a képzést.

A tíz legtöbb elsőhelyes jelentkezőt vonzó alap- és osztatlan képzés listája egyébként a következőképp alakult:

  • gazdálkodási és menedzsment (6801)
  • pszichológia (4948)
  • jogász (4178)
  • ápolás és betegellátás (3641)
  • kereskedelem és marketing (3581)
  • mérnökinformatikus (3271)
  • óvodapedagógus (3531)
  • gyógypedagógus (2944)
  • gépészmérnök (2656)
  • általános orvos (2428)

Azt, hogy a képzésekre összesen hányan jelentkeztek, az Oktatási Hivatal idén nem tette közzé.

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők Közoktatás Kurucz Tünde

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők

Középfokú, technikusi képzettséggel, Pedagógus I. kategóriában, bruttó 654 ezres óvodapedagógusként is kezdhetnek az óvodai nevelők – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére küldött válaszából. Ehhez képest a frissen végzett diplomás óvodapedagógusok gyakornokként állhatnak munkába, ha nem volt korábban legalább 6 éves munkaviszonyuk.