Így szerepeltek a magyar egyetemek a nemzetközi rangsorokban 2023-ban Felsőoktatás
Székács Linda

Így szerepeltek a magyar egyetemek a nemzetközi rangsorokban 2023-ban

2023-ban is eredményesen szerepeltek a magyar felsőoktatási intézmények a nemzetközi egyetemi rangsorokban. Összegyűjtöttük, milyen eredményeket értek el az elmúlt egy évben.

Quacquarelli Symonds (QS)

Idén is a Szegedi Tudományegyetem lett a legeredményesebben szereplő magyar felsőoktatási intézmény a brit Quacquarelli Symonds nevű

vállalat egyetemi rangsorában, amiben 601-610. helyet szerezte meg. A megszokott szempontok, vagyis az akadémiai elismertség, a munkáltatói megbecsültség, a tudományos munkák idézettsége, az oktatók és hallgatók aránya, valamint a külföldi hallgatók aránya mellett az idei rangsor összeállításakor három új szempontot is figyelembe vettek. A nemzetközi kutatási hálózat indikátora, a végzett hallgatók foglalkoztatási eredményeinek mérőszáma, továbbá a fenntarthatóság 5-5 százalékos fajsúllyal szerepeltek a rangsorban, amiben végül 11 magyar egyetem kapott helyet.

Center for World University Rankings

Hat magyar egyetem és a Bécsbe költözött, korábban budapesti székhelyű Central European University is felkerült a Center for Word University Rankings 2023-as globális listájára, amiben összesen 19 788 felsőoktatási intézményt állítottak sorrendbe.

A legelőkelőbb helyet az Eötvös Loránd Tudományegyetem szerezte meg (517.), amit a Semmelweis Egyetem (669.) a Szegedi Tudományegyetem (708.), a Debreceni Egyetem (753.), a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (947.) és a Pécsi Tudományegyetem (1166.) követ.

A CEU a lista 1778. helyén szerepel.

Times Higher Education

A Times Higher Education tizezenegy részrangsorának mindegyikében szerepelt legalább egy magyar egyetem 2023-ban. A listákban olyan országok egyetemeit rangsorolták, mint Ausztrália, az Egyesült Királyság, az Amerikai Egyesült Államok, Kanada, Szingapúr, Kína Svájc és Európa országai, idén ráadásul a korábbi 13 helyett már 16 szempont alapján.  Számított többek között az oktatók és a hallgatók aránya, a külföldi hallgatók száma, a férfiak és a nők aránya, valamint a kutatási környezet, a kutatások minősége, azok idézettsége és az úgynevezett "tudástranszfer-indikátorok", vagyis az ipari bevételek és a szabadalmak száma is.

A részrangsorokat ide kattintva éritek el.

Sanghaji Felsőoktatási Rangsor (ARWU)

Az Academic Rankings of World Universities (ARWU) a 2023-as szakterületi rangsorában a szervezet öt tágabb tudományterületen; a természettudományok, mérnöki képzések, élettudományok, orvostudomományi képzések és társadalomtudományok területén, ezen belül pedig összesen 55 szűkebb szakterületen vizsgálta és rangsorolta a világ 5000 felsőoktatási intézményét.

A legtöbb szakterületi helyezést a magyar intézmények közül az Eötvös Loránd Tudományegyetem érte el, de remekelt a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, a Semmelweis Egyetem és a vidéki intézmények is.

A magyar helyezéseket ebben a cikkünkben nézhetitek meg.

 

Támogatja a tankerület az újraválasztását annak az iskolaigazgatónak, aki megpróbálhatta eltitkolni a diákok szexuális zaklatását Közoktatás Székács Linda

Támogatja a tankerület az újraválasztását annak az iskolaigazgatónak, aki megpróbálhatta eltitkolni a diákok szexuális zaklatását

Ha még egyszer rosszat mernek mondani, akkor bajba kerülhetnek - ezt mondta az iskolaigazgató azoknak az általános iskolás diáklányoknak, akik négy évvel ezelőtt segítségért fordultak hozzá egy őket fogdosó, iskolai foglalkozáson jelenlévő férfi miatt. Az ügyben szeméremsértés miatt indult eljárás, és bár a bíróság szerint az iskola hárított, a tankerület ma már máshogy vélekedik.