Felháborodtak a hallgatók, miután kiderült, hogy két amerikai náci is részt vesz az ELTE nyári kurzusán Felsőoktatás
Gál Luca

Felháborodtak a hallgatók, miután kiderült, hogy két amerikai náci is részt vesz az ELTE nyári kurzusán

Vizsgálatot követeltek a hallgatók, miután megtudták, hogy az ELTE külföldiek számára látogatható Summer University négyhetes programján két amerikai fehér nacionalista is részt vett.

Az egyetemi program segít a leendő hallgatóknak magyarul tanulni és igyekszik velük megismertetni a magyar kultúrát. A Szabad Európa szerint a két amerikai férfi is ezzel a céllal iratkozott be a kurzusra.

Greg Johnson és David Michael Zsutty nevét egy másik diák szúrta ki egy körlevélben. Ezt követően a diákok panaszt tettek, amit az ELTE vezetőségéhez is eljuttattak. Az egyetem kivizsgálta az ügyet, de mivel arra a megállapításra jutottak, hogy az etikai kódex a program résztvevőire nem vonatkozik, így nem tudtak mit tenni az ügyben.

Az oktatók és a diákok elmondása alapján s kurzusra való jelentkezésnek nem voltak felvételi kritériumai. Ennek okán a diákok tüntetésük jeléül elhatározták, hogy nem mennek el a diplomaosztóra. Ennek híre a vezetéshez is eljutott, akik ezt követően úgy döntöttek, egyáltalán nem tartják meg a záróünnepséget.

A két fehér felsőbbséget hirdető férfi már egy ideje az országban él. Johnsont 2019-ben kitoloncolták Norvégiából, amiért megvédett egy olyan szélsőjobboldali gyilkost, Anders Breiviket, akihez 77 ember halála köthető. Azóta a férfi Budapest és Amerika között ingázik. Zsutty pedig 2023-ban költözött Budapestre, aki a Johnson által alapított Homeland Institute igazgatója, ami arról híres, hogy összeesküvés- elméleteket hirdet.

Johnson emellett a Counter-Currents kiadó társalapítója, ami több szélsőjobboldali, illetve Hitler-rajongó könyvét újranyomtatta. Álnéven ő maga is publikált egy könyvet, az Amerikai megtisztítás: Néhány gyakorlati javaslat címen, amiben azt is taglalja hogy miért kellene a zsidók minden vagyonát elkobozni jóvátételként.

 

 

Több tízezer forintos támogatásokat kaphatnak a diákok a 2025/2026-os tanévben  Közoktatás Gál Luca

Több tízezer forintos támogatásokat kaphatnak a diákok a 2025/2026-os tanévben

Szeptemberben indul a 2025/2026-os tanév, a rászoruló fiatalok számára pedig több országos és önkormányzati ösztöndíj is elérhető. Ezeknek a programoknak nem pusztán az a céljuk, hogy anyagi segítséget adjanak a tanulóknak, hanem hogy valódi esélyt biztosítsanak számukra a tanulmányaik befejezésére: legyen szó középiskolai felvételiről, érettségiről vagy szakmaszerzésről, illetve a felsőoktatásban való helytállásról. Mutatjuk, milyen lehetőségekből választhatnak a diákok, és milyen feltételekkel igényelhetők a különböző támogatások.