Komoly könnyítést kaptak az egyetemisták, kevesebben veszíthetik államilag támogatott helyüket Felsőoktatás
Csik Veronika - Szabó Fruzsina

Komoly könnyítést kaptak az egyetemisták, kevesebben veszíthetik államilag támogatott helyüket

Több ezer hallgató jár jól az átsorolási szabályok átírásával – derül ki azokból a tájékoztatókból, amelyeket az egyetemek hoztak nyilvánosságra az elmúlt hetekben. Ettől a tanévtől ugyanis nem a minisztérium, hanem maguk a felsőoktatási intézmények dönthetnek arról, milyen teljesítményt várnak el a hallgatóktól az ingyenes oktatásért „cserébe”.

Augusztusban az Eduline írt először arról, hogy a kormány átalakítja az egyetemi-főiskolai átsorolás rendszerét, a döntés jogát az intézmények kezébe adva. Korábban központilag határozták meg azt a tanulmányi átlagot és kreditszámot, amelyet az állami ösztöndíjasként tanuló hallgatóknak el kellett érniük ahhoz, hogy ne kerüljenek át önköltséges formára. A felvételin megszerzett államilag támogatott férőhely ugyanis – hívja fel a figyelmet az Oktatási Hivatal évről évre – csak egy tanévre szól. A második félév végén minden hallgató eredményeit „átnézik”: aki nem éri el a minimumátlagot és a minimális kreditszámot, az elveszíti állami ösztöndíjas helyét, és csak fizetősként folytathatja a tanulmányait.

Az elvárt átlagok persze képzési területenként különböztek (nem véletlenül: kár tagadni, hogy egy analízis-, egy római jogi vagy mondjuk egy anatómiavizsgán még a kettest is nehezebb megszerezni, mint mondjuk egy bevezető tárgyból az ötöst), a bölcsészeknek vagy a pedagógusképzésen tanulóknak például magasabb átlagot kellett elérniük, mint a természettudományi vagy agrárhallgatóknak.

A felsőoktatási intézmények ettől az évtől maguk dönthetik el, pontosan milyen teljesítményt várnak el állami ösztöndíjas hallgatóiktól. Az átsorolás küszöbét az egyetemek, főiskolák fenntartója – a modellváltó egyetemeken az alapítványi kuratórium, a megmaradt hat állami intézményben az innovációs tárca – határozza meg.

Az orvostanhallgatók minimumátlaga is csökkent

Ki is dolgozták az új szabályokat, az erről szóló tájékoztatók az elmúlt hetekben jelentek meg. Az Eötvös Loránd Tudományegyetemen például csak a gazdasági, a bölcsész-, a jogi, a művészeti és művészetközvetítési, valamint a társadalomtudományi szakokon maradtak az eddigi szabályok, az összes több szakon a korábbinál alacsonyabb tanulmányi átlaggal is meg lehet tartani az államilag támogatott helyet. Az informatikai és a természettudományos képzéseken például a 2,75-ös átlag a minimum, a pedagógusszakokon 3-as átlag is elég ahhoz, hogy egy hallgató továbbra is állami ösztöndíjasként tanulhasson.

A Debreceni Egyetemen is lazítottak a szabályokon, az agrárképzések hallgatóinak például a korábbi 3-as átlag helyett 2,5-öt kell elérniük, de többek között a bölcsészek, a műszaki szakosok, az orvostanhallgatók és a leendő pedagógusok minimumátlagán is csökkentettek. Az orvosi, fogorvosi, gyógyszerészeti képzésen eddig például legalább 3,0-s súlyozott tanulmányi átlagra volt szükség ahhoz, hogy egy hallgatót ne soroljanak át fizetős formára - ezt 2,5-re változtatták.

A Semmelweis Egyetemen az összes tudományterületen 2,5-re csökkent a két félév alatt elérendő tanulmányi átlag. Az egyetem fő profilját adó orvosi képzéseken 0,5-tel, míg a többi tudományterületen - például a konduktorokat képző Pető András Karon - egy egésszel csökkentették a minimumátlagot. A Szegedi Tudományegyetemen is megnyugodhatnak az átsorolás határán billegő hallgatók, a jogi és a gazdasági szakokon kívül gyakorlatilag az összes képzésen alacsonyabb az elvárt súlyozott tanulmányi átlag, amely egy képzési területen sem magasabb 3,0-nál.

Két éve az idei (lett volna) az első hagyományos átsorolási időszak

Az utóbbi években többször változtattak az átsorolás szabályain. A koronavírus-járvány kirobbanásakor, 2020 tavaszán egy kormányrendelettel felfüggesztették az átsorolásokat.

Egy évvel később, 2021-ben - bár újabb kormányrendelet nem született -, az intézmények saját hatáskörben szintén dönthettek úgy, hogy nem tartják meg az átsorolásokat. Idén azonban újra izgulhattak azok, akik nem szereztek elég jó jegyeket vagy elegendő kreditet - ám idén már új szabályok alapján dönthettek arról az intézmények, ki tarthatja meg az ingyenes férőhelyet, és ki nem.

Támogatja a tankerület az újraválasztását annak az iskolaigazgatónak, aki megpróbálhatta eltitkolni a diákok szexuális zaklatását Közoktatás Székács Linda

Támogatja a tankerület az újraválasztását annak az iskolaigazgatónak, aki megpróbálhatta eltitkolni a diákok szexuális zaklatását

Ha még egyszer rosszat mernek mondani, akkor bajba kerülhetnek - ezt mondta az iskolaigazgató azoknak az általános iskolás diáklányoknak, akik négy évvel ezelőtt segítségért fordultak hozzá egy őket fogdosó, iskolai foglalkozáson jelenlévő férfi miatt. Az ügyben szeméremsértés miatt indult eljárás, és bár a bíróság szerint az iskola hárított, a tankerület ma már máshogy vélekedik.