Elsőéves joghallgatóként beperelte a főbérlőjét, tankönyvei segítségével megnyerte az ügyet Felsőoktatás
Csik Veronika

Elsőéves joghallgatóként beperelte a főbérlőjét, tankönyvei segítségével megnyerte az ügyet

Egy történet arról, amikor az egyetemen megszerzett tudásnak a gyakorlatban is hasznát veszitek.

A brit Jack Simm most kezdte a jogi egyetemet, de máris pert nyert, nem is akárki ellen. Miután beköltözött az egyetemi szállására - és nem azt kapta, ami a hirdetésben volt -, úgy döntött, hogy azt teszi, amit minden joghallgató tenne.

Az egyetemista bíróság elé vitte az ügyet, és a főbérlőjével szemben - a tankönyvei segítségével - megnyerte élete első ügyét.

A szálloda, ahová az egyetem első évében beköltözött, "építési terület" volt - mondta el a BBC-nek. Folyamatos volt a kopácsolás, mindenhol szállt a por, gépek álltak mindenhol - ezek pedig nem az ideális lakhely ismérvei.

Tanúkat gyűjtött, összeállította a szerződésükkel kapcsolatos problémákat, kigyűjtötte a hirdetésben szereplő félrevezető információkat, és a bíróság előtt megnyerte az ügyet. Hozzátette, nem volt nehéz őszintén kiállni az ügy mellett, hiszen a saját problémájáról volt szó.

Nyelvvizsga, nyelvi érettségi: melyik éri meg jobban? Nyelvtanulás Kurucz Tünde

Nyelvvizsga, nyelvi érettségi: melyik éri meg jobban?

Évről évre több ezerrel csökken a nyelvvizsgázók száma, mert a diploma megszerzésének már nem kötelező feltétele. Ugyanakkor a felvételin az intézményi pontoknál akár 50-70 pluszpontot is érhet a nyelvtudás, de ebben a tekintetben óriási különbségek lehetnek az egyetemek, a karok és a szakok között.