Mutatjuk, mikor lesz téli szünet az egyetemeken Felsőoktatás
Eduline

Mutatjuk, mikor lesz téli szünet az egyetemeken

December végétől január elejéig egy kicsit bezárják kapuikat az egyetemek. Mutatjuk, pontosan mikor is lesz a téli szünet.

Arról már írtunk, mikor kezdődnek és meddig tartanak a vizsgák, most azt néztük meg, mikor pihenhettek két megmérettetés között.

A Budapesti Gazdasági Egyetem december 24. és január 2. között tart zárva, ebben a másfél hétben nem vizsgáznak a hallgatók. Ugyanez a beosztás érvényes a Semmelweis Egyetemen is, és a Szegedi Tudományegyetem hallgatói is ugyanekkor pihenhetnek. A Nyíregyházi Egyetem hallgatóinak december 17-én kezdődik a téli szünet, a vizsgák pedig január 3-án folytatódnak.

A Soproni Egyetemen hallgatói december 22-től pihenhetnek, és ugyancsak január 3-án kell visszatérniük a vizsgaidőszak folytatására.

A Budapesti Corvinus Egyetemen 2021. december 20. és 2022. január 22. között tartják a vizsgaidőszakot, ezt szakítja ketté a másfél hetes pihenő, amelyet a fenti egyetemekhez hasonlóan szintén december 24. és január 2. közé időzítettek. Ugyanekkor pihenhetnek a Pannon Egyetem és a Miskolci Egyetem hallgatói is.

 

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők Közoktatás Kurucz Tünde

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők

Középfokú, technikusi képzettséggel, Pedagógus I. kategóriában, bruttó 654 ezres óvodapedagógusként is kezdhetnek az óvodai nevelők – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére küldött válaszából. Ehhez képest a frissen végzett diplomás óvodapedagógusok gyakornokként állhatnak munkába, ha nem volt korábban legalább 6 éves munkaviszonyuk.