Minden harmadik brit elsőéves mentális problémákkal küzd Felsőoktatás
Bezzeg Hanna

Minden harmadik brit elsőéves mentális problémákkal küzd

Lesújtó adatokat tett közzé a brit statisztikai központ az egyetemisták mentális állapotáról.

Az elsőéves brit egyetemisták 37 százaléka számolt be depresszióra utaló tünetekről, 39 százalékuk pedig szorongásra panaszkodik. A megkérdezettek 27 százaléka táplálkozási zavarokra is gyanakszik, de szintén magas az aránya (38 százalék) azoknak, akik a járványhelyzet és az online tanulás miatt felkészületlennek érzik magukat - számol be a Guardian.

A hallgatók 40 százalékának javult a mentális egészsége, mióta elkezdődőtt az őszi félév, 23 százalékuknak azonban nem változott vagy romlott az állapota.

A kérdőívet majdnem kétezer egyetemista töltötte ki, és a mentális egészségük mellett a koronavírust érintő kérdéseket is vizsgálták: tízből kilenc hallgató már legalább egy oltást kapott. A válaszadók több mint fele jobban örülne a hibrid oktatásnak, 40 százalékuk elégedett a személyes órákkal, és csupán 5 százalék azok aránya, akik szívesebben tanulnának kizárólag online.

Az Egyesült Királyságban lazítottak a járvány elleni védekezés szabályain, az egyetemek számára is lehetővé tették a hagyományos oktatást – mégis vannak olyan intézmények, amelyek a nagy létszámú előadásokat online formában tartják meg.

„Vagy most fogunk össze, vagy szépen végignézzük, ahogy az egész rendszer leomlik” – óriási a sztrájkhajlandóság a pedagógusok között Közoktatás Palotás Zsuzsanna

„Vagy most fogunk össze, vagy szépen végignézzük, ahogy az egész rendszer leomlik” – óriási a sztrájkhajlandóság a pedagógusok között

A 2026-os béremelési tervezet hiányosságai és a rendszerben meglévő igazságtalanságok miatt mára már több mint 2400 oktatási dolgozó jelezte részvételi szándékát egy kétórás figyelmeztető sztrájkban a PDSZ felmérése alapján. A sztrájk nem csupán a bérekért folyna: a pedagógusok, segítő és technikai dolgozók szerint a rendszer működőképessége forog kockán.