Saját "Erasmus-programot" indíthat Wales is Felsőoktatás
Csik Veronika

Saját "Erasmus-programot" indíthat Wales is

Jövőre indulhat az új nemzetközi ösztöndíjprogram a walesi egyetemek hallgatóinak.

A tervek szerint a program részleteit a Cardiffi Egyetem, oktatási szervezetekkel együttműködve dolgozza ki a 2022-es indulás előtt - írja a BBC. Minderre azután került sor, hogy az Egyesült Királyság úgy döntött, hogy kilépnek az Erasmus programokból is a Brexit-megállapodás után. Ezután a britek elkezdték kidolgozni saját, Turing névre keresztelt programjukat.

A walesi kormány szerint az új nemzetközi pályázati rendszerük kitölti majd a Turing-programban levő hézagokat. Az új rendszer - a New International Learning Exchange - célja, hogy az első négy évben 15 ezer hallgató mehessen a tengerentúlra, és 10 ezer résztvevő érkezhessen tanulni vagy dolgozni Walesbe.

Egy ideig azonban nem esnek ki a nemzetközi körforgásból, a walesi intézmények a következő tanévben részt vehetnek a brit program mellett az Erasmus-programokban is, a világjárvány miatt tavaly elhalasztott utazások ugyanis még megtörténhetnek a régi keretrendszerben is.

A Brexit-megállapodás nemcsak az Erasmus-programokat, hanem a külföldi továbbtanulást is érinti. Erről bővebben itt olvashattok.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők Közoktatás Kurucz Tünde

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők

Középfokú, technikusi képzettséggel, Pedagógus I. kategóriában, bruttó 654 ezres óvodapedagógusként is kezdhetnek az óvodai nevelők – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére küldött válaszából. Ehhez képest a frissen végzett diplomás óvodapedagógusok gyakornokként állhatnak munkába, ha nem volt korábban legalább 6 éves munkaviszonyuk.