21 debreceni professzor tiltakozik az egyeztetés nélküli átalakítás ellen Felsőoktatás
Eduline

21 debreceni professzor tiltakozik az egyeztetés nélküli átalakítás ellen

A professzorok írása leszögezi: nem igaz, amit az egyetem sajtóközleménye állított, miszerint “széleskörű és intenzív” egyeztetés előzte volna meg.

Szemben a közleménnyel, nem történt széleskörű és intenzív egyeztetés az egyetem történetében talán legnagyobb horderejű változás tervéről, céljáról, indokairól, előnyeiről és hátrányairól, következményeiről. A szenátus tagjai sem kaptak és így nem is osztottak meg dokumentált információkat választóikkal.”

A “21 debreceni professzor” nevű Facebook-oldalon közzétett nyílt levélben állt ki a Debreceni Egyetem alapítványi egyetemmé való alakításának módja ellen - szúrta ki a 444.hu. Az aláírók szerint semmi sem indokolta a szenátus múlt heti rendkívüli ülését: egy ilyen súlyú kérdés széleskörű és nyilvános előkészítést igényel. Példaként hozzák a Pécsi Tudományegyetemet, ahol az átalakítás kapcsán nyilvánosságra hozták a terveket.

Úgy gondolják, az egyetem átvitele állami alapítványi formába – bár sok szempontból nem tűnik logikusnak – akár még elfogadható is lehetne az egyetemi polgárság többségének, de ha ez szinte titokban, diskurzus nélkül, a széles nyilvánosság kizárásával és néhány nap alatt történik, akkor erős a gyanú, hogy az átalakítás elsődleges célja nem az oktatás és tudományos színvonal emelése.

"Szeretnénk hinni egy olyan egyetemben, mely az értelmiségtől elvárt kritikus és konstruktív szellemű diskurzusra, szabad véleménynyilvánításra és valóságos demokráciára épül" - teszik hozzá. Az aláírók egyébként valamennyien az MTA doktorai, hatan akadémikusok.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hirdetés