A járvány miatt 2021 június végéig felfüggesztették a diákhitelek törlesztését Felsőoktatás
Eduline/MTI

A járvány miatt 2021 június végéig felfüggesztették a diákhitelek törlesztését

Márciusban még arról volt szó, hogy a Diákhitel Központ 2020. december 31-ig függeszti fel a hallgatói hitelek törlesztését, most úgy döntöttek, jövő nyárig kitolják a moratóriumot.

Korábban írtunk róla, hogy a koronavírus-járványra való tekintettel a Diákhitel Központ 2020. december 31-ig felfüggesztette a hallgatói hitelek törlesztését. Az MTI-hez eljuttatott csütörtöki közleményükben azonban már azt írják, 2021. június 30-ig meghosszabbítják a hiteltörlesztési moratóriumot. A hosszabbítás a Diákhitel Központ összes törlesztési szakban lévő - 114 ezer - ügyfelére kiterjed, azaz a már törlesztési szakban lévő és a 2021 első féléve során törlesztési szakba kerülő ügyfelekre is vonatkozik.  

A Diákhitel Központ Igazgatóságának döntése alapján a diákhitelek törlesztési kötelezettségének felfüggesztése 2021. január 1-jén automatikusan meghosszabbodik, ahhoz külön nyilatkozatot az ügyfeleknek nem kell tenniük. A meghosszabbított moratórium lejártáig a Diákhitel Központ a fennálló tartozásokra nem számol fel késedelmi kamatot, illetve nem mond fel nem teljesítő hitelszerződéseket. 

Ugyanakkor, aki szeretné, az a moratórium ideje alatt is tudja törleszteni a fennálló tőke- és kamattartozásait. Hozzátették: a beérkező törlesztéseket a Diákhitel Központ erre vonatkozó külön kérelem nélkül ingyenes előtörlesztésként elszámolja. Az önkéntes törlesztések a moratórium ideje alatt - 2021. június 30-ig - bármikor egyoldalúan felfüggeszthetők.     

A tájékoztatás szerint a kormány által 2020. március 19-én bevezetett törlesztési moratórium lehetőségével a törlesztési szakban lévő diákhitel tartozással rendelkező ügyfelek 35 százaléka, mintegy 40 ezren éltek. Magyar Péter, a Diákhitel Központ vezérigazgatója ezzel kapcsolatban azt közölte, hogy az ügyfelek 65 százaléka a moratórium alatt is törlesztette diákhiteleit. 

Ezzel a feltétellel igényelhettek egyszerre több diákhitelt

Már igényeltétek az egyik fajta diákhitelt, de szükségetek lenne még némi támogatásra, ezért a másikban is gondolkodtok? Mutatjuk, mikor vehetitek fel ugyanarra a képzésre egyszerre a Diákhitel1-et és a Diákhitel2-t.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Kiderült, hány elsősnek kellett idén évet ismételnie Közoktatás Kurucz Tünde

Kiderült, hány elsősnek kellett idén évet ismételnie

Még mindig toronymagasan elsőben a legnagyobb az évismétlők aránya – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére megküldött adataiból, ugyanis az elmúlt tanév végén százból továbbra is mintegy öt olyan gyerek volt, akiknek idén újra kell járniuk az első osztályt. Rajtuk kívül ötödikben és hetedikben is magas volt a bukási arány.