Ennyi szakot végezhettek el ingyen Felsőoktatás
Eduline

Ennyi szakot végezhettek el ingyen

Olvasónk arra volt kíváncsi, hogy ha már van egy diplomája, akkor van-e lehetősége arra, hogy még egy szakot elvégezzen államilag támogatott formában.

„Ha szerzek egy diplomát egy egyetemen, és utána, ha jelentkezek egy másik egyetemre, akkor bekerülhetek még állami támogatással, vagy a másodikat már csak költségtérítéses formában kezdhetem el?”

Az ingyenes képzést nem az elvégzett szakokban számolják, hanem félévekben. A jelenlegi rendszer szerint összesen 12 féléven át tanulhattok magyar állami ösztöndíjas képzésben, vagyis ingyenesen. Ez az úgynevezett támogatási idő. Ha kimerítettétek ezt a rendelkezésére álló támogatási időt, akkor csak önköltséges képzési formában tanulhattok tovább. Vannak itt is kivételek.

Lehet eltérés a 12 félév szabályozásában, ha osztatlan képzésre jártok és a képzési idő meghaladja a tíz félévet. Ebben az esetben a támogatási idő legfeljebb tizennégy félév lehet. A fogyatékossággal élő hallgatók támogatási idejét a felsőoktatási intézmény legfeljebb négy félévvel megnövelheti. Ha doktori képzésben vesztek részt, akkor a támogatás ideje legfeljebb 8 félév lehet, azonban ez nem számít bele az államilag támogatott 12 félévetekbe. Arra mindenképpen figyeljetek, hogy a támogatásba azok a féléveitek is beleszámítanak, melyeket megkezdtetek, de nem fejeztetek be.

A válasz tehát: ha maradt még állami félévetek, akkor elkezdhetitek a második egyetemi szakot is támogatott formában, egészen addig, amíg el nem fogy a 12 félév.

Egyre több amerikai egyetem ellenzi a külföldi diákok kiszorítását

A Harvard Egyetem és az MIT a külföldi diákokra vonatkozó rendelet miatt nyújtott be keresletet .

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők Közoktatás Kurucz Tünde

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők

Középfokú, technikusi képzettséggel, Pedagógus I. kategóriában, bruttó 654 ezres óvodapedagógusként is kezdhetnek az óvodai nevelők – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére küldött válaszából. Ehhez képest a frissen végzett diplomás óvodapedagógusok gyakornokként állhatnak munkába, ha nem volt korábban legalább 6 éves munkaviszonyuk.