Ennek a döntésnek valószínűleg minden hallgató örül a Semmelweisen Felsőoktatás
Eduline

Ennek a döntésnek valószínűleg minden hallgató örül a Semmelweisen

Módosították a Tanulmányi és Vizsgaszabályzatot a Semmelweis Egyetemen, a változtatásoknak alighanem minden hallgató örül majd.

A Semmelweis Egyetem hallgatói önkormányzata Facebook-oldalán közölte: az egyik legfontosabb változás, hogy mostantól maximum 75 százalékos jelenlétet írhatnak elő a gyakorlati foglalkozásokon, és az előadásokon való kötelező jelenlét előírása is kikerült a szabályzatból.

„Az ÁOK, FOK, GYTK esetében a katalógus eltörlésre került, míg az ETK, EKK, PAK esetében a kötelező jelenlét előírása most csak lehetőségként van feltüntetve. Az utóbb említett karok dékánjaival most kezdjük az egyeztetést a döntés kiterjesztéséről” – írják.

Hozzáteszik: a vizsgaidőszakban a vizsgákra reggel 6-ig lehet majd jelentkezni, lejelentkezni pedig a vizsga napján 00:00-ig, a sikertelen vizsgát pedig akár már másnap meg lehet ismételni.

„Mostantól 4 félév helyett 6 passzív félév áll a hallgatók rendelkezésére, amelyet a Tanulmányi- és Vizsgabizottság engedélyezhet kirívó helyzet vagy egy párhuzamos képzés fennállása esetén” – írják. A részleteket a HÖK aloldalán találjátok meg.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Felvételi kisokos: kinek való a hat- és nyolcosztályos gimnázium? Érettségi-felvételi Gál Luca

Felvételi kisokos: kinek való a hat- és nyolcosztályos gimnázium?

2026. február 19-ig kell leadnotok a középiskolai jelentkezéseteket, de még nem vagytok biztosak abban, hogy milyen iskolatípus lenne számotokra a legjobb választás? Nem vagytok egyedül: sok család számára komoly dilemmát jelent, hogy maradjon-e a diák az általános iskolában nyolcadikig, vagy érdemesebb már korábban gimnáziumba váltani. Új középiskolai kisokosunkban végigvesszük a legfontosabb lehetőségeket – ebben a részben a hat- és nyolcosztályos gimnáziumokat mutatjuk be.