Még mindig nagy probléma az informatikushiány: az ipar nagyon hamar kiszívja a leendő szakembereket Felsőoktatás
Eduline

Még mindig nagy probléma az informatikushiány: az ipar nagyon hamar kiszívja a leendő szakembereket

Szüksége van a gazdaságnak informatikusokra, máig nagyon kevés a jelentkező, ráadásul sokan a felvettek közül is korán engednek a jól fizető cégek csábításának, és „félig képzetten” hagyják ott az egyetemet.

Ez még az elitképzésnek számító Műegyetemen is jellemző – mondja Tevesz Gábor, a BME tanszékvezető-helyettese a hvg.hu-nak.

Mintegy 30 ezer informatikus hiányzik a gazdaságból, az oktató szerint azonban ebbe éppúgy beletartoznak a magasan képzett informatikusok, mint a különböző informatikai „betanított munkások”. 

Egyértelmű, hogy sokkal több informatikust kellene képezni. Ehhez több jelentkezőre lenne szükség. Jelenleg a középiskolások körében általában a természettudományos, a műszaki és az informatikai szakmaterületek kevésbé népszerűek. Nehéznek tartják az ezeket megalapozó tárgyakat a diákok. Ebből következik, hogy a jelentkezési számok alacsonyabbak, mint kellene - mondta Tevesz Gábor.

Friss kutatás: a munkahely nem helyettesíti az egyetemi tanulást

Egy kutatás szerint jelentős a lemorzsolódás az egyetemi alapképzéseken: a hallgatók 40 százaléka megszakítja tanulmányait - az okok egyelőre nem tisztázottak, de annyi biztos, hogy sok cég kifejezetten hajt az egyetemista munkaerőre.

A BME-n jelenleg 800-900 hallgatót vesznek fel, ezzel az országban ők képezik a legtöbb informatikust. Tevesz Gábor szerint valószínűleg a mérnökinformatikusokból és a programtervezőkből van a legégetőbb hiány, de gazdaságinformatikus sincs elég.

Azonban nem csak a kevés jelentkező, hanem a lemorzsolódás is nagy probléma. A Műegyetemen a belépők valamivel több, mint 60 százaléka szerez mindössze diplomát alapszakon. És ezeknek az alapdiplomásoknak is csak a 60-70 százaléka megy tovább mesterszakra - magyarázza a tanszékvezető helyettes. Az ipar ugyanis nagyon hamar kiszívja a leendő szakembereket, ők kevés eséllyel jutnak el a diplomáig. "Kicsit sarkosan fogalmazva: ezek az idő előtt elcsábított fiatalok informatikai segédmunkások lesznek" - mondja Tevesz Gábor.

Tetszett a cikk? Iratkozz fel hírlevelünkre

Ha szeretnéd megkapni legfrissebb cikkeinket az érettségiről, az egyetemi-főiskolai és a középiskolai felvételiről, ha érdekelnek a felsőoktatás, a közoktatás, a nyelvoktatás és a felnőttképzés legfontosabb változásai, iratkozz fel hírleveleinkre.

 

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők Közoktatás Kurucz Tünde

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők

Középfokú, technikusi képzettséggel, Pedagógus I. kategóriában, bruttó 654 ezres óvodapedagógusként is kezdhetnek az óvodai nevelők – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére küldött válaszából. Ehhez képest a frissen végzett diplomás óvodapedagógusok gyakornokként állhatnak munkába, ha nem volt korábban legalább 6 éves munkaviszonyuk.