Új szabályok jönnek: változtatnak a jogi szakvizsgán Felsőoktatás
Eduline

Új szabályok jönnek: változtatnak a jogi szakvizsgán

A jogi szakvizsgáról új kormányrendelet készül a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumban - írta pénteki számában a Magyar Nemzet, amelynek pontosan meg nem nevezett forrásból származó értesülése szerint az új szabályozás januártól lépne hatályba.

A napilap információi szerint a jogi szakvizsga egységes marad. Mint írták, közömbös, hogy valaki bíró, ügyész, ügyvéd, közjegyző vagy jogtanácsos lesz-e, ugyanazokból a tárgyakból kell vizsgáznia. A kormányrendelet újdonsága, hogy a jelöltek eldönthetik, hogy milyen hivatásrendi bizottság előtt adnak számot a tudásukról. A következő évtől három írásbeli és egy szóbeli vizsgát kell tenniük a jelentkezőknek, eddig ez fordítva volt.
   
Az írásbeli vizsgák az elméleti tudást mérik és tesztjellegűek lesznek. A szóbelin a szakvizsgázó - az eddigi rendszerrel ellentétben - gyakorlati felkészültségéről ad számot. A szóbeli vizsgáztatás Budapesten lesz, az írásbeli a vidéki egyetemi központokban is letehető.
   
Újdonság az is, hogy az írásbeli vizsgákra már az egyetem elvégzése utáni hároméves joggyakorlat második éve után jelentkezhet a jelölt, s ezeket a harmadik évben leteheti. A három vizsgatárgy közül kettő - a polgári és büntetőjog - lesz kötelező, a harmadik két további tárgy - alkotmányjog és Európa-jog - közül választható. A rendelet januártól lépne hatályba, de 2013 januárjáig még a jelenlegi rend szerint is lehet vizsgázni - írta a lap. A jogi egyetemek rangsorát itt nézheted meg.
 
MTI

 

 

Kiderült, hány elsősnek kellett idén évet ismételnie Közoktatás Kurucz Tünde

Kiderült, hány elsősnek kellett idén évet ismételnie

Még mindig toronymagasan elsőben a legnagyobb az évismétlők aránya – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére megküldött adataiból, ugyanis az elmúlt tanév végén százból továbbra is mintegy öt olyan gyerek volt, akiknek idén újra kell járniuk az első osztályt. Rajtuk kívül ötödikben és hetedikben is magas volt a bukási arány.