A rektorjelölő rendkívüli szenátusi ülés március 17-én lesz, Friedler Ferencnek öt meghallgatáson kell bemutatnia terveit. A Széchenyi-díjas dékán már 2007-ben is indult a rektori posztért, amelyet akkor Rédey Ákos nyert el. Fotó: Dudás Szabolcs A jelenlegi rektor ismét leadta pályázatát, később azonban visszalépett. Közleményében azt írta: "kilenc év rektorhelyettesi és négy év rektori megbízás után úgy döntöttem, hogy a jövőmet a felsőoktatás mellett a tudományos életnek, a környezetmérnöki szakterületnek kívánom szentelni. Ugyanis olyan új kihívások és lehetőségek nyíltak meg előttem a szakmám területén, amelyeket nem lehet nem figyelembe venni."
Rédey Ákos az elkövetkező rektori ciklus alatt 65. életévét töltötte volna be, így megválasztásához kétharmados többségre lett volna szükség a szenátusban.
A Belügyminisztérium szerint "sok pozitív visszajelzést kaptak a tanárok", de az Eduline tud olyan pedagógusról, akit feltehetően bosszúból úgy lepontozott néhány szülő, hogy elmondása szerint "napokig nem tudott aludni."