Az oktatási rektorhelyettesi posztot ezentúl Homoki-Nagy Mária töltheti be, aki eddig az állam- és jogtudományi kar oktatási dékánhelyetteseként, valamint a Magyar Jogtörténeti Tanszék vezetőjeként dolgozott. A tudományos és innovációs rektorhelyettes Varró András, az orvostudományi kar Farmakológiai és Farmakoterápiai Intézetének vezetője, a nemzetközi és közkapcsolati rektorhelyettes pedig Pál József, a bölcsészettudományi kar olasz tanszékének vezetője lesz. Fotó: MTI A rektorhelyetteseket Szabó Gábor rektor 2011. január 1-től 2014. június 30-ig bízza meg, ahogy Dömötör Mátét, az egyetem új főtitkárát is.
Az 50 pontos matekból 23 pont már átlag feletti eredménynek számított a nyolcadikosoknál a 2025-ös központi írásbelin, de magyarból is átlagosan a diákok nyolcadikban csak 30,3 pontot értek el, azonban a negyedikeseknél és a hatodikosoknál sem volt sokkal jobb a helyzet. Elmagyarázzuk egyszerűen miért annyira nehéz magas pontszámot elérnie még egy színötös tanulónak is.