Nyelvvizsga nélkül senki nem juthat majd be az egyetemre? Felsőoktatás
Eduline

Nyelvvizsga nélkül senki nem juthat majd be az egyetemre?

A felsőoktatásba jutás feltételévé tenné a nyelvvizsgát a rektorok egy része.

A Magyar Rektori Konferencia kedden tárgyalt az új felsőoktatási törvény koncepciójáról, a megbeszélésen az az ötlet is felvetődött, hogy a hallgatóknak legalább egy szemesztert külföldi felsőoktatási intézményben kellene eltölteniük - írja a Magyar Nemzet. Sándorné Kriszt Éva szerdai közleménye szerint az intézményvezetők pozitívan fogadták az új felsőoktatási törvény koncepcióját - a lap szerint azonban az egyetemek és főiskolák finanszírozásának tervezett átalakításával kapcsolatban több kifogásuk is volt.

A tervezetet várhatóan karácsony után véglegesítik, a jelenlegi dokumentumban nincsenek benne azok a részek, amelyeket Pokorni Zoltán volt fideszes oktatási miniszter kifogásolt - Hoffmann Rózsa erre úgy reagált: nem a sajtón keresztül üzengetve kell megtárgyalni a felsőoktatás priblémáit.

eduline 

Négy szuper augusztus 20-i program Budapesten és vidéken Campus life Székács Linda

Négy szuper augusztus 20-i program Budapesten és vidéken

Bár mivel idén szerdára esik, ezért hosszú hétvégével nem jár, azért mégiscsak mindenkinek jólesik egy pihenőnap a hét közepén is augusztus 20-án. Összeszedtünk néhány programötletet Budapesten és vidéken, amivel eltölthetitek az időtöket, ha aktív kikapcsolódásra vágytok.