Meztelen hallgató támadt a rektorra - nagy a botrány Felsőoktatás
Eduline

Meztelen hallgató támadt a rektorra - nagy a botrány

A cambridge-i Churchill College vezetőit alighanem már a legelvetemültebb hallgató sem tudja zavarba hozni: 2005 óta az oktatóknak többek között meztelenül randalírozó sportolókkal, komoly verekedésekkel és botrányos egyetemi bulikkal is kellett foglalkozniuk.

Az elmúlt öt évben összesen kilencvenegy ügy miatt indítottak fegyelmi eljárást, a legbotrányosabb esetekről azonban most beszélt először a Churchill College vezetője. „2007 márciusában egy rögbimeccs után tucatnyi meztelen hallgató rohangált az épületben, egyikük ráadásul megpróbált elcsábítani” – mondta Priyamvada Gopal a Daily Mailnek.

Nem ez volt az egyetlen kínos incidens: 2006 októberében két hallgatót találtak „illetlen pózban” a könyvtárban, 2008 márciusában pedig a Bulldogs csapat tagjai részegedtek le, és rongálták meg a szobákat és mellékhelyiségeket. 2010 februárjában egy hallgató támadta meg egyik társát egy sörösüveggel. A férfit komoly sérüléseket szenvedett, kórházba kellett szállítani, a támadót azonban a mai napig nem találták meg a rendőrök.

eduline

„A plusz egy év óvoda nem halogatás, hanem megelőzés” – szakértők mondták el a véleményüket a túl korai beiskolázásról Közoktatás Fuchs Viktória

„A plusz egy év óvoda nem halogatás, hanem megelőzés” – szakértők mondták el a véleményüket a túl korai beiskolázásról

Az iskolák nagy részében nincs elég idő, energia és szakember arra, hogy a problémákkal küzdő kisgyerekekkel egyénileg foglalkozzanak. Aki az iskolakezdés során lemarad, azt gyakran később is kudarcok érhetik, ami meghatározza a későbbi iskolai előmenetelét és önmagáról alkotott képét.