Az orvostanhallgatók olyan jognyilatkozatot írnak alá, amelyben önként lemondanak a hazai szakorvosjelölti képzésben való részvételről, ha a kormány nem változtatja meg azt a szabályt, amely a fiatalokat kilenc évig egyetlen kórházhoz láncolja - írta keddi számában a Magyar Nemzet.
Papp Magor, a Magyar Rezidens Szövetség elnöke a lapnak azt mondta: arra számít, hogy két hét alatt a hétszáz hazai hatodéves hallgató legalább kétharmada aláírja a nyilatkozatot. A lap szerint a szaktárcának sürgősen lépnie kell, ellenkező esetben egy évfolyamnyi frissdiplomás orvos hagyhatja el az országot. (A frissen végzett orvosok elhelyezkedési kilátásairól, fizetési igényeiről itt olvashatsz.)
Rácz Jenő, a kórházszövetség elnöke, a Veszprém Megyei Csolnoky Ferenc Kórház igazgatója azt közölte, hogy olyan pályázatot nyújtottak be a rezidens-álláshelyekre, amelyben jelezték, ha a jogszabály finanszírozásra vonatkozó része nem változik, akkor idén egyetlen rezidenst sem fogadnak. Az új rendelet értelmében a képzés elejétől minden költséget a kórháznak kellene állnia - olvasható a lapban.
„A hagyományos dolgozat olyan, mintha mindenkinek ugyanazt a cipőt kellene hordania" – vallja Barbarics Márta, aki ahelyett, hogy sztenderdizált dolgozatokat íratna, mindenkit saját magához képes értékel. Az év végi jegy nem az osztályzatok átlagától, hanem az év folyamán szerzett pontoktól függ.