#fiatal

Campus life Kurucz Tünde

Szubjektív gyanú, kemény következmények: egyre több fiatalt igazoltatnak a rendőrök az utcán

Az új, szigorított drogtörvény hatályba lépése óta látványosan megszaporodtak a fiatalokat érintő utcai rendőri igazoltatások Budapesten. A jogvédők szerint sok esetben nehezen megfogható a „gyanús viselkedés” fogalma, miközben egy ártatlannak tűnő ellenőrzés is komoly büntetőeljárásba és jelentős anyagi terhekbe torkollhat.

Felsőoktatás Eduline

Csak a harmada dolgozik a diákoknak

A 15-34 éves korosztály 37,3 százaléka végzett valamilyen munkát tanulmányi ideje alatt, de ez az esetek csaknem háromnegyedében csak a képzéshez tartozó szakmai gyakorlatra korlátozódott, azaz a fiatalok alig 10 százaléka mondhatja el magáról, hogy már tanulmányai idején is kapott valamilyen tényleges képet a munka világáról.

Közoktatás Eduline

Gyereksport: mit, hol, mennyiért?

Mikortól érdemes vinni a gyereket sportolni? Mi a különbség a hagyományos klubok és az új, piaci alapon szerveződő egyesületek között? Hol kezdődik és meddig tart a serdülő, az ifi és a junior korosztály? Na és mindez mennyibe kerülhet a szülőknek? Néhány tény a gyereksportról, ha úgy döntünk, hogy az iskolai testnevelés nem elég.

Felsőoktatás Eduline

Egy egész évfolyamnyi frissdiplomás orvos tűnhet el

Az orvostanhallgatók olyan jognyilatkozatot írnak alá, amelyben önként lemondanak a hazai szakorvosjelölti képzésben való részvételről, ha a kormány nem változtatja meg azt a szabályt, amely a fiatalokat kilenc évig egyetlen kórházhoz láncolja - írta keddi számában a Magyar Nemzet.

Középiskolai felvételi 2026: ezért annyira nehéz jól megírni a központi írásbelit Közoktatás Kurucz Tünde

Középiskolai felvételi 2026: ezért annyira nehéz jól megírni a központi írásbelit

Az 50 pontos matekból 23 pont már átlag feletti eredménynek számított a nyolcadikosoknál a 2025-ös központi írásbelin, de magyarból is átlagosan a diákok nyolcadikban csak 30,3 pontot értek el, azonban a negyedikeseknél és a hatodikosoknál sem volt sokkal jobb a helyzet. Elmagyarázzuk egyszerűen miért annyira nehéz magas pontszámot elérnie még egy színötös tanulónak is.