Húszezer szlovák hallgató tanul Csehországban Felsőoktatás
Edupress

Húszezer szlovák hallgató tanul Csehországban

A nem hivatalos becslések szerint mintegy húszezer szlovák hallgató tanul Csehországban - Milan Pisút, volt oktatási miniszter figyelmeztetése szerint többen, mint a pozsonyi Comenius Egyetem teljes hallgatói létszáma. Pisút szerint Szlovákia nem törekedett kellőképpen a fiatal kutatók és szakemberek hazai megtelepedésére, a szomszédos országban azonban akár a szlovák fizetés három-négyszeresét is megkaphatják - írja a kitekintő.hu.

"Számukra pozitív, hogy bejutottak abba a felsőoktatási intézménybe, amelyikbe akartak, és úgy látják, megnyílt számukra az út a világba. Azonban ha azt vesszük szemügyre, hogyan bánik az ország a tehetségeivel, az elszomorító" - mondta el a volt tárcavezető, aki jelenleg egy, a felsőoktatás színvonalának elemzésével és értékelésével foglalkozó szervezetben dolgozik.

edupress
Szabadszedéses menza: így működik az átállás az iskolákban Közoktatás Gál Luca

Szabadszedéses menza: így működik az átállás az iskolákban

Egyre több iskola vezeti be a szabadszedéses menzát, amelynek köszönhetően a diákok maguk dönthetik el, mit és mennyit szeretnének enni. Ez nemcsak az étkezési élményt javítja, hanem a kidobott étel mennyiségét is jelentősen csökkenti. Sok helyen azt tapasztalják, hogy a rendszer bevezetése után többen fizetnek be az iskolai étkezésre, köztük olyanok is, akik korábban nem éltek ezzel a lehetőséggel.