A mozgóképet még fel sem találták, amikor a pattogatott kukoricát már mindenki ismerte az Egyesült Államokban - az emberek főként a cirkuszokban és a vásárokon vásárolták. A popcornnal ugyanis a vevő és az eladó is jól járt: az első gőzhajtású popcorngyártó masinát egy Charles Cretor nevű férfi készítette 1885-ben, amellyel gyakorlatilag bárhol lehetett kukoricát pattogtatni, az alapanyag olcsó volt, így a popcorn ára sem volt magas.

A pattogatott kukorica a 20. századra meghódította az Egyesült Államokat, két hely kivételével: sem a színházakban, sem a mozikban nem lehetett kapni. A mozik az "igazi" színházakat akarták utánozni, a művelt embereket akarták megszólítani, ebbe a képbe pedig nem illett bele a filléres (pontosan párcentes) csemege. Ráadásul a filmnézés élményét sem akarták elrontani a rágcsálás hangjával. Márpedig popcornt enni csendben - lehetetlen küldetés.

Hódít a popcorn

A hangosfilmek elterjedésével azonban tömegek kezdtek járni moziba (1930-ban hetente 90 millió jegyet adtak el), hiszen ekkor már azok is élvezhették a filmeket, akik nem tudtak olvasni - a kevés pénzből gazdálkodó új nézők pedig olcsó rágcsálnivalót kerestek. A mozik végre beengedték a popcornárusokat, amelyek egy zacskó kukoricát 5-10 centért kínáltak (rengeteg pénzt bezsebelve, egy zsák kukorica ugyanis 10 dollárba került, és nagyon sok ideig elég volt).

A popcorn mozis térhódítását mégsem csupán ennek, hanem a gazdasági világválságnak köszönhetjük. A válságot a mozitulajdonosok is megérezték: kevesebb jegyet adtak el, az emiatt hiányzó bevételt pedig azzal próbálták pótolni, hogy saját kézbe vették a popcornárusítást.

Végül a popcorn lett a mozik megmentője: csak azok a filmszínházak élték túl a gazdasági válságot, amelyek pattogatott kukoricát is árusítottak.

És akkor jöjjön egy filmajánló - popcorn mellé.