#tudnicool

Közoktatás eduline/mti

Hat dolog, amit nem mindenki tud Ady Endréről

Száznegyven éve, 1877. november 22-én született Ady Endre. Miért költözött el Debrecenből, mi vonzotta Párizsban, miért kezelték rendszeresen szanatóriumban, és mi távolította el még inkább Lédától, vagyis Brüll Adéltól?

Közoktatás Eduline

Egy titokzatos gyerekmondóka, aminek senki nem tudja a jelentését

Az elmúlt két hétben rengetegen megosztották a Facebookon azt a bejegyzést, amely szerint a Csiga-biga kezdetű gyerekdalt mindenki rosszul tudja, annak szövege ugyanis nem az égő csigaházra, hanem az égre mint otthonra vonatkozik. Később ezt az Urbanlegends cáfolta, ám még mindig itt a kérdés: mi a helyzet a többi gyerekdallal és mondókával? Tudjuk, miről szólnak?

Felnőttképzés Eduline

Négy dolog, amit csak kevesen tudnak Jókairól

Milyen néven anyakönyvezték 1825. február 18-án Jókai Mórt? Ki volt az a Jókai Róza? És min vitáztak egészen az 1920-as évekig a Jókai-örökösök? Összegyűjtöttünk pár érdekességet Jókairól, amit biztosan nem tanítottak irodalomórán.

Közoktatás Eduline

Négy dolog, amit biztosan nem tudtál Petőfi Sándorról

Pontosabban Petőfi Sándor családjáról. Tudtátok például, hogy Andersen világhírű meséi először Szendrey Júlia fordításában jelentek meg nyomtatásban Magyarországon? Vagy hogy Petőfi halála után Szendrey hozzáment ugyan Horvát Árpád történészhez, de annyira megromlott a kapcsolatuk, hogy külön lakásba költözött? És miért tudunk olyan keveset Petőfi fiáról?

Az Egyesült Királyságban vagy az USA-ban jobb egyetemre járni? Felsőoktatás Vendégszerző

Az Egyesült Királyságban vagy az USA-ban jobb egyetemre járni?

Sokan álmodoznak arról, hogy külföldön tanuljanak, de amikor választani kell a brit és az amerikai egyetemek között, könnyű elveszni. Mindkét rendszer világszínvonalú, mégis másképp működik: eltér a tanórák felépítése, a felvételi folyamata, a közösségi élet és a mindennapok ritmusa. Ritli Zsanett írása, aki a University of St. Andrews alumnájaként és jelenlegi Fulbright-ösztöndíjas NYU hallgatóként mindkét felsőoktatási rendszerben első kézből szerzett tapasztalatot.