Már ezt is megadják egyes cégek, csak hogy náluk dolgozzatok Felnőttképzés
Eduline

Már ezt is megadják egyes cégek, csak hogy náluk dolgozzatok

Egyre nehezebb itthon tartani a dolgozókat.

Egyre több cég biztosítja kedvezményesen vagy akár teljesen ingyen a lakhatást annak érdekében, hogy dolgozóit megtartsa. A Népszabadság szerint a McDonald's például a munkába állás után egy évig bérel lakást budapesti dolgozóinak.

A cég a XVI. kerületben, illetve Budaörsön bérel apartmanházat a dolgozóknak, akiknek egy évig csak a rezsit kell állniuk.

Mint ismert, egyre nagyobb munkaerőhiánnyal küzdenek több ágazatban is, amit főleg a szakképzett munkaerő elvándorlása okoz. Ezt persze nem lehet csak lakhatással megoldani, ezért a McDonald's idén 10 százalékos béremelést is végrehajtott.

A lap szerint a Mercedes is lakhatási támogatással próbálja itthon tartani a dolgozóit. A német autógyár dolgozóinak egy része egy apartmanházban bérelhet kedvezményes áron, 22 ezer forintért lakást.

A Népszabadság szerint a vidéki cégek gyakran ajánlanak lakhatást a keresett mérnöki állások mellé. Ennek oka, hogy a magyarok többsége a lakóhelyéhez közel vállal munkát, mindössze töredékük hajlandó egy állásért elköltözni.

Felvételi kisokos: kinek való a két tanítási nyelvű gimnázium és a nyelvi előkészítő? Közoktatás Gál Luca

Felvételi kisokos: kinek való a két tanítási nyelvű gimnázium és a nyelvi előkészítő?

Idegen nyelven tanult tantárgyak, anyanyelvi tanárok, részben idegen nyelven tett érettségi vizsga, sőt akár díjmentesen megszerzett felsőfokú nyelvvizsga – mindez valós lehetőség azok számára, akik kéttannyelvű gimnáziumot vagy nyelvi előkészítő évfolyamot választanak. De vajon kinek való ez a képzési forma, és miben különbözik a „klasszikus” gimnáziumi oktatástól? Összegyűjtöttük a legfontosabb tudnivalókat, hogy könnyebb legyen a döntés a pályaválasztás előtt álló diákoknak és szüleiknek.