Nagyon furcsa ötlettel rukkolt elő egy szülői szervezet Felnőttképzés
Eduline

Nagyon furcsa ötlettel rukkolt elő egy szülői szervezet

„Csökkenteni kell a szakiskolai évfolyamok számát háromról két évfolyamra” – írja hétfői közleményében a Magyarországi Szülők Országos Egyesülete (MSZOE), amely "megvédené" a diákokat az iskoláktól és a gyakorlati képzést folytató cégektől.

A szülői szervezet szerint „súlyos diszkrimináció, hogy egy szakiskolán belül az egyik tanuló kap ösztöndíjat, a másik nem”.

Közleményükben hozzáteszik: évente 10-12 ezer, tizenhat éven felüli diák kerül ki az iskolarendszerből végzettség nélkül, többségük a szakképző iskolákból, „például fegyelmező jellegű szándékos buktatás és az évfolyamismétlés megtagadása miatt”.

„A képzőhelyeket felügyelő Gazdasági Kamaráknak meg kell védeni a szakképzésben tanuló, 18 éves korukig kiskorú gyerekeket az iskolától és a gyakorlati képzést folytató gazdálkodó szervezetektől” – írják, kiemelve, hogy havi nettó 70 ezer forintos tanulói bérre lenne szükség, a szakképesítés megszerzése után pedig két évig ágazati átlagbért kell biztosítani minden pályakezdőnek.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Tandíjra, lakhatásra vagy akár egy új laptopra kellene pénz? A diákhitel mindegyikre megoldást kínál Felsőoktatás Gál Luca

Tandíjra, lakhatásra vagy akár egy új laptopra kellene pénz? A diákhitel mindegyikre megoldást kínál

Sok egyetemista szembesül anyagi nehézségekkel a tanulmányai során. Az önköltséges képzésre felvételt nyert hallgatóknak éveken át komoly összegeket kell fizetniük. A magyar felsőoktatási intézményekben a tandíjak intézménytől és szaktól függően eltérnek, de a legtöbb alapképzés féléves díja 270 000 és 500 000 forint között mozog, míg a mesterképzések esetében ez az összeg jellemzően 300 000–400 000 forint között alakul. Bizonyos szakokon – például az orvosi vagy a repülőmérnöki képzéseken – a tandíj akár több millió forint is lehet félévente.