#MSZOE

Közoktatás Eduline

Tényleg fenyegetik az óvodák a szülőket? Konkrét esetet nem említett a szülői szervezet

Komoly vádakat fogalmazott meg mai közleményében a Magyarországi Szülők Országos Egyesülete (MSZOE): a szervezet szerint az óvodák visszatartják a 6 éves tanköteles gyerekeket, az iskolakezdés elhalasztása ellen tiltakozó szülőket pedig megfenyegetik - többek között azzal, hogy állami gondozásba vetetik a gyermeküket. Megkérdeztük Keszei Sándort, az egyesület elnökét, milyen konkrét esetek alapján állítja ezt a szervezet.

Közoktatás Eduline

Nem adhatnának házi feladatot az általános iskolásoknak?

Házi feladat adásának a 16 óráig nyitva tartó általános iskolában nincs jogi alapja, mivel a tanuló az egész napos felkészítés során készül fel a következő tanítási napokra – írta közleményében a Magyarországi Szülők Országos Egyesülete. Az új Nemzeti alaptanterv és a Köznevelési törvény már nem ismeri a házi feladat fogalmát.

„Nem lehet azonnal bevágni az egyest, ha valaki nem tud kötelet mászni” – a differenciálásban hisz az 50 éve tanító testneveléstanár Közoktatás Palotás Zsuzsanna

„Nem lehet azonnal bevágni az egyest, ha valaki nem tud kötelet mászni” – a differenciálásban hisz az 50 éve tanító testneveléstanár

Kevés a tornaterem, feszesek a 45 perces órák, a gyerekek pedig egyre eltérőbb fizikai állapotban vannak. Varga András karrierje során sok mindent látott és a mai napig a tudatos tervezésben és a differenciálásban hisz. Szerinte azokat a gyerekeket is lehet motiválni, akik sorra hozzák a felmentéseket és mindenkivel meg lehet szerettetni a sportot.